A múlt álmai - 10. rész

Tizedik rész

- Hahó, ébresztő! Keljetek már fel! – toporzékolt Bill az ágy mellett. Kimberly Tom mellkasába fúrta az arcát. Kellemesebb ébredést tervezett ennél.

- Bill! Mi a francot csinálsz itt? – nyüszített Tom.

- 4 óra van, már két órája Davidnél kellene lennünk. Kapd össze magad!

- Tényleg négy óra van? – nézett át Kimberly fölött az órára. – Hú, basszus! Kim, Kim, mennem kéne. Hallod? – noszogatta finoman a lányt.

- Hallom. – mászott ki a férfi karjai közül. – Adj két percet és összeszedem magam. Talán még kaját is tudok adni.

- Hagyjad, majd út közben veszünk valamit. Nem jönnél esetleg velünk? Csak, hogy egy kicsit megérezd, hogy mennyire szükségünk lenne Rád. Légyszi! Ez nem jelentene semmit. Eljössz, mint régen, és ennyi. Na?

- Nem tudom… Nem hiszem, hogy jó ötlet. – nyitotta ki a szemeit és a férfire nézett. Látta rajta, hogy nem fogja ennyiben hagyni.

- Csak gyere el, nem kell döntened. - dobott az ágyra egy farmert meg egy felsőt a szekrényből.

- A melltartómat meg a bugyimat is kiválasztanád?

- Izé, azokat hol találom? – nézett körül a férfi.

- Nem gondoltam komolyan. – tápászkodott fel az ágyról, majd elővette az említett ruhadarabokat. Tom hatalmas szemekkel nézte a lány kezében lévő falatnyi, csipkés fehérneműket. – Elmegyek felöltözni. – mosolygott a rasztásra, majd pár másodperc múlva vissza is tért. Kimberly egy darabig csöndben állt és lélegzetvisszafojtva figyelte a félmeztelen férfit, aki éppen a kifordított nadrágjával próbálta meg felvenni a harcot.

- Gyors …- nézett a lányra, aki még mindig az alvásra használt topban és franciabugyiban lépett be a szobába.

- Foglalt a fürdő. – vonta meg a vállát, majd Tomnak hátat fordítva megvált a toptól. Érezte hátán a férfi tekintetét. – Segítenél? – nézett hátra. A gitáros tátott szájjal állt ott, majd lassan elindult a lány felé, hogy bekapcsolja a melltartót.

- A kikapcsolásában jobb vagyok. – mondta, miközben a kapcsokkal foglalatoskodott. Kimberly-n a hideg futott végig, ahogy Tom ujjbegye hozzáért a bőréhez. Utálta az érzést, amit barátja közelsége váltott ki belőle.

- Gyerünk Tom, mert így is késésben vagyunk. Megkérjem inkább Bill-t?

- Nem, nem már sikerült. Öhm… a bugyidat is itt veszed át?

- Igen. – bújt be a takaró alá. – De az menni fog egyedül is. – dobta ki a franciabugyit az ágy mellé. Ő sem tudta mi ütött belé. Soha nem viselkedett így Tom előtt.Jó érzéssel töltötte el, ahogy látta a férfin, hogy egyre nagyobbakat nyel, és már nem sok választja el attól, hogy elveszítse az eszét. Biztos volt abban, hogy már az este megváltozott valami közöttük. Nem is gondolkozott, hogy ezzel mit fog kiváltani. Eszébe sem jutott, hogy mi lesz a barátságukkal. Valószínűleg bánni fogja az egészet, de nem érdekelte. – Tom, le vagy maradva. Vagy így jössz? – nézett rá, miközben már a farmerjét húzta fel. Tom pislogott párat, majd elkezdte hatalmas sebességgel magára rángatni a nadrágot és a pólót.

- Én kész …- toppant be Bill a szobába, majd torkán akadt a szó, ahogy a melltartóban álló lányon végignézett. Ránézett a nadrágját gomboló bátyjára, majd ismét a lányra és elvigyorodott. - … vagyok.

- Örülök – robogott ki mellette Kimberly a fürdőszoba felé.

- A pólód... – fogta a kezében a ruhadarabot Bill, miközben az elvonuló lány után nézett. – Ez meg mi volt? – fordult bátyja felé.

- Befoglaltad a fürdőt. - vonta meg a vállát.

- Segítettél neki felöltözni? – vigyorgott pimaszul.

- Igen.

- És levenni segítetted ezt – vette fel a franciabugyit a földről. – vagy fölvenni a másikat? Esetleg mindkettőt? – nevette el magát.

- Haha, vicces vagy. Azt nélkülem intézte.

- Szóval csak végigbambultad, miközben lefelé száguldozott a vér az agyadból? – nézte Bill a rasztás nadrágját, mire Tom is lefelé vezette a tekintetét.

- Basszus.- ült le öccse mellé.

- Ezért volt jobb az a sok buggyos gatya. – nevetett bátyjára. Láthatóan nagyon jól szórakozott.

- Bill, befejeznéd? Ez nagyon gáz. Olyan, mintha a húgom lenne. Ne már! Nem válthat ki belőlem ilyen érzéseket.

- Igen, olyan, mint a húgod, akibe belezúgtál. - helyeselt tágra nyílt szemekkel. - Amúgy meg… Ezt még ki is válthatná belőled. – kacsintott rá. – Te sem vagy vak. Na meg én sem. – gondolkozott el.

- Szerinted észrevette? – sandított öccsére a rasztás.

- Mikor érdekelt ez téged? Ne aggódj, látott már ilyet. Ugye, Kim? – vigyorgott Bill az éppen akkor a szobába lépő lányra.

- Tessék? – kutatott a szekrényében. Tom alulról fölfelé végigvezette tekintetét a lányon, majd ösztönösen végignyalt alsó ajkán, ahogy a fenekéhez ért. Kimberly a szekrény tükréből figyelte a pásztázó szemeket, amit valószínűleg a férfi meg is érzett, mert hirtelen a tükörbe nézett és találkozott a tekintete a lányéval. Elmosolyodott, majd vigyorgó öccsére nézett. Kezdte magát egy 12 éves, dagi kissrácnak érezni, aki reménytelenül bele van zúgva az osztály legjobb csajába, és néha egy-egy lopott pillantáson kívül mást nem mer megtenni.

 

*

 Húsz perc múlva már David ajtaján kopogtattak.

- Szia Dave! – pacsiztak le vele a fiúk, amint ajtót nyitott. Kimberly esetlenül ácsorgott az ikrek mögött. Szemeivel Gustavot és Georgot kereste, majd egy mosollyal nyugtázta,  ahogy meglátta őket egy asztal mögött , ahol valamit hatalmas átéléssel ettek.

- Kim! – ölelte át a menedzser a lányt. – Rég láttalak! Mi szél hozott erre? Csak nem…?- csillant fel a szeme.

- Nem… csak eljöttem, mert Tom annyira akarta.

- De azért gondolkozol rajta, ugye? 

Kimberly lassan bólintott, miközben megeresztett egy kisebb mosolyt.

- Oké, akkor... – fordult az ikrek felé. - Először is, miért késtetek? Tudtommal nem volt semmi puccos buli tegnap, amin kötelező volt ott lennetek.

- Kötelező nem volt. – ült le Bill. – De hú, jó kis party volt.

- Már amennyire emlékszel belőle. Még le sem csesztelek, amiért megléptél. – nézett rá Tom szúrósan.

- Majd később elintézed. Kezdjünk bele, oké? – nézett rájuk David. Kimberly leült az egyik sarokba, és hallgatta a terveket. Kicsit úgy érezte, meg is feledkeztek róla. David mutatott pár videót a srácoknak, akik esetleg szóba jöhettek beugróként. Mindegyik felé voltak kifogásaik. És meg kell vallani, néha jogosak voltak. A legfurcsábbnak azt találta, hogy az egyetlen nő, akit felkértek, ő maga volt. Nyilvánvalóvá vált, hogy nem szívesen dolgoznának együtt a gyengébbik nemmel. Végülis érthető volt, féltek, hogy elvesztik a rajongóikat, akik nem lesznek kíváncsiak egy női basszusgitárosra. Kevés tinilány tudja elfogadni, ha belép egy csaj egy fiúbandába.

- Ilyen hozzáállással soha nem találtok senkit. – csukta le a laptopját David. – Arra gondoltam, hogy tartunk egy meghallgatást, ahol muszáj lesz döntenetek. Nem húzhatjuk sokáig. Ha nem tudtok választani, vagy senkit nem akartok, akkor baromi gáz lesz, de visszamondjuk a turnét. De ez ugye tudjátok mit jelent? – lassan bólintottak mindannyian. – Oké. Szerdán 5-kor legyetek a teremben.

- De az csak három nap! – döbbent meg Bill.

- Profi kell nektek, nem? Három nap alatt egy profi fel tud készülni 7-8 számotokból. Nem akarok keresztbe tenni nektek. Olyanoknak fogom elküldeni a felkérést, akikkel én is együtt tudnék dolgozni. Nekem is fontos, hogy jól kijöjjetek.

- Biztos, hogy ez jó ötlet? – sandított Tom a menedzserre. Inkább ne tette volna! David idegesen nevetett fel.

- Akarjátok a bandát, vagy nem? Mi a szarért töröm magam, ha titeket hidegen hagy?Be kéne látnotok, hogy nem történik minden úgy, ahogy akarjátok.

- Én nem mondtam… - Tom láthatóan meglepődött a kitörésen. Nem tudta elképzelni, hogy más kerüljön Georg helyébe. De ha ez mégis megtörténik, nem tudta elfogadni, hogy az a más, ne Kimberly legyen. Megijedt, hogy ezzel végleg elúszott az esély. Kétségbeesetten nézett hátra a lányra, aki finoman megrázta a fejét.  Lassan fordult vissza és nézett rá öccsére. Bill is idegesnek tűnt. A száját rágcsálta, miközben felvette a szemkontaktust bátyjával. Bill a tipikus iker-kommunikáció kimerítése után esdeklően nézett a lányra. Kimberly érezte magán a férfi tekintetét, de nem nézett rá. Nem akarta látni Bill mindig mosolygó szemeiben a félelmet. Tisztában volt azzal, hogy mennyire meg vannak ijedve, hiszen ez egy hatalmas fordulópont a banda életében, ami egy rossz döntéssel  a pokol felé vezető utat nyitja meg.De el kell fogadniuk, hogy nem az a kis fruska már, aki hirtelen beleugrott volna ebbe az egészbe. Túl sok veszíteni valója volt. Tudta, hogy eleinte mérgesek lesznek rá, de hitt abban, hogy a kezdeti harag a srácok felől az idő múlásával átvált megértésbe.
Az út hazafelé néma csendben telt. Tom sem próbálkozott meggyőzni őt. Rá sem nézett. Régebben a  belső visszapillantó tükörben néha rápillantott, de most csak akkor használta a tükröt, amikor éppen előzött. Beigazolódott a félelme: megsértődtek és haragudtak rá. Talán gyerekes viselkedés volt ez, de Kimberly túlságosan is értette, hogy miért reagáltak így. Bonyolultabb volt a helyzet annál, hogy meg akarja óvni a magánéletét. Voltak pillanatok, amikor ő sem tudta, hogy tulajdonképpen miért is nem vállalta már rég el. Aztán eszébe jutottak Bill szavai, a két "majdnem" csók, az érzések, amik elárasztják Tom jelenlétében. Ezek mind hátráltatnák őket. Mégis hogyan tudna úgy a színpadra állni, hogy Tom közelsége forrósággal önti el!? Az ablakon keresztül figyelte a sötét utcákat. Úgy suhantak, mintha nem is kellene pár percen belül megállniuk a lány háza előtt. Megfordult a fejében, hogy talán Tom meg is feledkezett arról, hogy ő a hátsó ülésen kuporog. És ez egy újabb vezérfonalat indított el benne. Ezek szerint az ő közelsége semmilyen hatással nincs Tomra. Csak játszadozott, mert be volt rúgva.

- Állj meg, kiszállok!- szólt előre kimérten.

- Mi? - nézett hátra Bill és Tom egyszerre. 

- Nincs is nyitva a bolt. - szólalt meg Bill, miután gyorsan kinézett az ablakon.

- Innen gyalog megyek. - Tudta, hogy szinte teljesen feleslegesen spanolta fel magát, hiszen ő nem is akarta, hogy Tom tényleg többet érezzen iránta. Nehezére esett bevallania magának, hogy a teste már rég megadta magát. - Tom, hallod!? Állj már meg! - emelte fel a hangját, ahogy Tom gyorsítani kezdett.

- Nem. - mondta teljes nyugodtsággal.- Nem fogom hagyni, hogy a tök sötétben egyedül sétálj haza.

- De innen nincs már messze.

- Két perc alatt is be tudnak rángatni egy bokorba. Úgyhogy dőlj szépen hátra, hazaviszlek. - Kimberly karba font kézzel vágódott hátra az ülésben. Tekintete összefonódott a tükrön keresztül Toméval, mire durcásan fordult az ablak felé. A férfi mosolyogva csóválta a fejét, majd pár perc múlva leparkolt a ház előtt. Kimberly, mint, aki menekül, olyan gyorsasággal szállt ki az autóból.

- Kössz, mehettek. - csapta be a kocsi ajtaját, majd megindult a lakás felé. Tom türelmesen várt, amíg el nem tűnik a liftnél, és meg nem látja felvillanni a lakásában a villanyt.

*

 Két nap telt el telefonhívás és skype nélkül. A srácok nem látogatták meg, egyáltalán nem keresték. Kimberly ezalatt az idő alatt azon dolgozott, hogy kiverje a barátságnál többet sejtető képeket és gondolatokat a fejéből. Ördögi kör volt ez, mert amint fantáziáláson kapta magát, rögtön arra gondolt, hogy nem szabad Tomra gondolni. Nagy sóhajjal vette tudomásul, hogy a Tomra gondolás kiiktatása is a Tomra gondolással jár. Kedd este is éppen a rasztás megnyilvánulásain rágódott, amikor csöngettek. A hajába túrt, majd komótosan elfordította a kulcsot a zárban, és lenyomta a kilincset.

- Szia! – tódult be négy, félig átfázott srác Kimberly ajtaján. Csodálkozva nézett a kabátjukat felakasztó férfiakra, majd ugyanilyen értetlenséggel figyelte, ahogy ledobták magukat a kanapéra.

- Mit csinálsz? – ment be Kimberly Tom után a konyhába.

- Popcorn-t.

- Tudod, hogy hogy értem. Mi a terved, Tom?

- Majd megtudod. – mosolygott rá. - Szerinted ezeket is megcsináljam? Kár, hogy csak egy mikród van. – forgott körbe a konyhában, majd levett pár tálat. Teljesen úgy viselkedett, mintha semmi sem történt volna. Kimberly a konyhapultnak támaszkodott, és azon gondolkozott, hogy minek köszönheti a banda látogatását. Már éppen kezdte megszokni, hogy nincsen kérlelés, nem akarja senki rávenni arra, hogy lépjen be. Nem volt jó érzése. Azt tervezte, hogy elmondja nekik, hogy mekkora nyomás nehezedik azzal a vállára, hogy folyamatosan győzködik. De hamar el is vetette ezt az ötletet. Makacsabbak annál, hogy ez visszaszorítsa őket. De ő is makacsabb annál, hogy hatni tudjanak rá azzal, hogy őrületbe kergetik. Borítékolva volt számára egy hosszú, kínkeserves este. Márcsak azért is, mert Tom újra vészesen közel volt hozzá, ami ismét a már-már szokásos agyzsibbadáshoz és légzéskimaradáshoz vezetett, ezzel tudatva vele, hogy egyáltalán nem lett eredménye a két napig tartó "felejtésnek".