Visszatérés + This is life - 2. rész

Sziasztok! :)

Nagyon hosszú idő után úgy érzem, újra belekezdenék, jobban mondva, folytatnám az írást. Nem tudok tervezni - soha nem is jönnek be a terveim-, valószínűleg nem is tudok majd gyakran jelentkezni, de hiányzik az írás. Rengeteg tárgyam van és nyakamon van pár szigorlat is, de szeretném csinálni ezt is. Remélem még van, aki folytatja velem, én igyekezni fogok! :)


2. 

A new me!? No!

Finoman végigsimítottam az iskolai egyenruhámon – amit annak ellenére felvettem, hogy biztos voltam abban, én ma innen ki leszek téve és így a suliban sem lesz már keresnivalóm -, majd megfésültem a hajam. Nem sokat aludtam az éjszaka. Mérges voltam magamra, amiért Tom ezt váltotta ki belőlem.

Folytatás?

Sziasztok!

Nemsokára jön a leállás a munkahelyemen, és gondolkoztam azon, hogy esetleg folytatnám a blogot. De fogalmam sincs, hogy lenne-e egyáltalán, aki olvassa. Kérlek titeket -ha egyáltalán van még látogatóm -, hogy jelezzétek, hogy lenne-e rá igény, vagy hagyjam inkább a francba.

Köszönöm :)

This is life - 1. rész

1.

 I don’t wanna leave this place

A lábamat rángatva tanulmányoztam az iroda annyira ismert berendezési tárgyait. Megint ott voltam, ami újabb bejegyzést eredményezett az aktámban. Ez pedig azt jelenti, hogy még kisebb esélyem van arra, hogy azelőtt kikerüljek innen, mielőtt kicsinálnánk egymást. Ann a kezét térdemre helyezve próbált lenyugvásra bírni. Rezzenéstelen arccal néztem rá.

A múlt álmai - 20. rész

Huszadik rész

Kimberly másnap reggel még kedvetlenebbül kelt, mint amire számított. Kérdések ezrei cikáztak a fejében. Jól esett neki, hogy Bill megnyugtatta, hogy rájuk mindig számíthat, de még ez sem dobta fel. Ezt mindig is tudta, mégis sokszor egyedül érezte magát. Annyira belefáradt abba, hogy mindig úgy tesz, mint, akinek semmi gondja nincs... Mindaz, amit elnyomott magában, kezdett a felszínre törni.

Túléltem! :)

Sziasztok!

Jelentem, túléltem a vizsgaidőszakot, igaz, úgy érzem magam, mint egy háborús veterán, de sikerült. Bár már ideje volt, kicsit kezdtem belefáradni a reggel 7-től hajnalig tartó tanulásba. Tervezek részt hozni a következő pár napban, de még nem igazán sikerült kialudnom magam, ráadásul amikor "költöztem" haza, egy órával tovább aludtam, így 20 percem volt bepakolni. De szerencsére eddig nem tűnt fel, hogy bármit is ott felejtettem volna a lakásban. Na mindegy, sok a duma, ami valószínűleg senkit nem érdekel. Lassan eljutok odáig, hogy bepótoljam a látogatott történetek elolvasását, úgyhogy kezdek visszakerülni az "életbe". Számítsatok lassan a kommentjeimre a blogjaitokon. ;)
Na meg persze a részre is az enyémen! :)
Bevallom, egy picit félek, hogy ezzel a hosszú szünettel feledésbe merült a történetem, de azért remélem lassan visszatér az élet a blogomba :)

Legyetek jók! :)

Egy kis szünet

Sziasztok! :)

Igyekeztem összehozni az új részt A múlt álmaihoz, és igazság szerint kész is van, de nem tartom jónak, szeretném átírni. Viszont most semmi időm nincs, és nem szeretnék összecsapott részt feltenni, úgyhogy úgy döntöttem, hogy most teljes egészében a vizsgáimra koncentrálok, és várok az írással. Elvileg (hacsak nem kavar be valamelyik tanár), június közepén végzek mindenképp, addig viszont nagyon valószínű, hogy nem jelentkezem. Persze, ha optimista vagyok, akkor már hamarabb tudok résszel jönni, de inkább felkészülök a legrosszabbra. Jobb kellemesen csalódni. :D Azért nézzetek vissza, mert csodák márpedig vannak, és lehet, hogy hamarabb írok. ;)
A This is life-hoz pedig már kész van pár rész, de szeretnék jobban előrehaladni, hogy gyakrabban tudjak frissíteni. Már hamarabb előállhattam volna ezzel, mert egy hónapja nem is jelentkeztem, de minden nap reménykedtem, hogy esetleg lesz időm.
Eszem ágában sincs befejezni a blogot, csak kell ez a kis szünet, hogy sikerüljenek a vizsgáim.
Remélem nem pártoltok el, és lesz majd kikhez visszatérnem júniusban! :)

Új történet - This is life

Prológus

Sokan lenézik őket. Mások szánalommal kezelik az ilyen gyerekeket. Vannak, akik előítéletekkel közelítenek feléjük. Szeretetre vágynak, de legtöbbjük megvetést kap helyette. Hogyan lehet az előítéleteket lerombolni? Akarja-e egyáltalán bárki is, hogy máshogy gondoljanak rájuk? Miért keveri a legtöbb ember össze őket a nevelőintézetek durvább lakóival? Miért nincs meg a joguk a teljes életre? És miért keveredik bele legtöbbjük az először útjukba kerülő balhéba?

Unottan néztem ki az ablakon. Újabb gyereket hoztak és egy másikat most vittek el. Ő megkapta az esélyt a normális életre. Boldogan ült be a hatalmas családi autóba. És én? Nem kellek a kutyának sem. Az aktáim tele vannak a kisebb csínytevésektől kezdve a nagyobb balhékig, nem csoda, hogy mindenki elfordul tőlem. Tulajdonképpen már az is hihetetlen, hogy nem kerültem át valamelyik szigorú nevelő vagy javítóintézetbe. Ezt sem magamnak köszönhetem. Ha nem lenne Ann – a nevelőnők gyöngye -, aki mindig kiáll mellettem, akkor biztosan nem ülhetnék itt a szobánk párkányán. Három lánnyal osztom meg ezt a kis helyiséget. Ágyainkon, íróasztalainkon és két kisebb szekrényen kívül semmi nem fér el itt. Azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy szerencsém van a szobatársaimmal. Legidősebb révén – na meg a szoba első lakójaként – enyém a legjobb ágy, a legtöbb hely a szekrényben, a legjobb íróasztal és ami talán a legfontosabb: a tekintély. Nem kellett kimondanom vagy éreztetnem, tudták jól, hogy mik a jogaik. A gyermekotthonoknak is megvan a hierarchiája, akárcsak a börtönöknek. És azt hiszem, én ennek a hierarchiának a csúcsán helyezkedek el. Soha nem akartam, hogy féljenek tőlem, és remegve omoljanak le a lábaim előtt. Én azt akartam, hogy megkapjam azt, amit máshol nem: a szeretetet és a tiszteletet. Hogy az, amit mondok, ne csak csukott fülekre leljen, hogy az, amit teszek maradandó legyen. Nem mondom azt, hogy kis angyal lennék. De soha nem bántottam azt, aki nem érdemelte meg. Igen, megvan bennem a bosszúvágy. Igen, az otthon legnagyobb balhéiban az elsők között említenek. De miért élnék másképp, ha ez tesz boldoggá? Ne értsetek félre, nem egy elvakult bűnözőjelölttel álltok szemben. Csak egy lánnyal, aki kiáll az igazáért. Aki megvédi azokat, akik erre rászorulnak. Aki szemrebbenés nélkül szembeszáll Vele.

Díj :)

Sziasztok! :)

Kaptam 1-1 díjat

Alicia-tól („A legtehetségesebb Novellaírónak”)

Kitty-től („A legtehetségesebb író”)

és Strawberry-től. ♥♥

Nagyon köszönöm Nektek! ♥♥♥♥

1. Tedd ki ezt a díjat a blogodra, és küldd tovább 4 embernek!
2. Kérdezz valamit tőlük!
3. Mondj magadról 4 dolgot! 

Pár dolog magamról

-          imádok vezetni, de sajnos mivel ritkán járok haza, nincs túl sok lehetőségem

-          nagy álmom eljutni Finnországba- tanultam is finnül egy ideig

-          belekezdtem ősszel a német nyelv elsajátításába, de időhiány miatt sajnos háttérbe szorult (pedig nagy álmom beszélni ezt a nyelvet)

-          utálok mosogatni

-          imádom a gyerekeket (pár éve még hallani sem akartam arról, hogy gyerek kerüljön a közelembe), a gyermeki őszinteség magával ragadott

-          szemüveges vagyok, de nehezen tűröm meg magamon, úgyhogy 2 , 5 éve kontaktlencsét hordok

-          nagyon szeretek rajzolni, sokszor, ha tehetném, napokig csak rajzolnék és festenék 

-          egyre jobban visszavágyom a középsuliba :D (pedig nagy álmom vált valóra azzal, hogy felvettek oda, ahova menni akartam)

Strawberry kérdése:

Mikor tudsz a legjobban írni? Vagy mikor szeretsz a legjobban írni? :)

Nagyon jó kérdés.:D Azt tudom, hogy akkor nem, amikor rákészülök. Nekem egyszerűen az nem megy, hogy elhatározom, hogy most pedig írni fogok, és írok. Az a gond, hogy lehetetlen helyeken jön az ihlet, és egyszerűen nem hagy nyugodni. És azért ez egy előadáson, amin minden egyes szó egymásra épül elég idegesítő. És persze, mire hazaérek, nem jut eszembe belőle szinte semmi. :D De imádom például, ha jó idő van, és kiülhetek írni. Olyankor ezer meg ezer ötlet jön. Na meg persze, amikor tanulnom kéne… Nem gondoltam, amikor belekezdtem ősszel az írásba, hogy suli mellett ennyire nehéz lesz. Vagy inkább, hogy emellett ennyire nehéz a suli. :D 

Kérdésem: Mi számodra az "álom munka"?

Nem tudom, hogy ér-e visszaadni, de mivel elég kevés blog van, amit olvasok -viszont azokat imádom- muszáj leszek ;). Egyáltalán nem haragszom meg, ha nem teszitek ki, és nem válaszoltok a kérdésemre sem, nem akarom, hogy a blogotok a sorozatos díjakkal teljen meg, de én Nektek adnám. ♥ Szóval ez inkább csak formalitás, hogy az összes pontot kipipáljam. :D

Akiknek én adnám:

Strawberry

Alicia

Kitty

Anitabill

A múlt álmai - 19. rész

Tizenkilencedik rész

- Öhm... Maybelle. – sütötte le a szemét, mintha úgy érezné, ezzel mindent elárult magáról.

- Nem, így sem rémlik. – nézett rá Tom. Maybelle furcsán pillantott a fekete hajú férfire, majd Bill felé fordult.

- Szóval mi történt vele?

- Megsérült. – válaszolt Tom Bill helyett.

A múlt álmai - 18. rész

Tizennyolcadik rész

- Mi? – nézett rá Tom, de már késő volt. A korlát ijesztő reccsenéssel tört ketté, és Kimberly zuhanni kezdett. Tom hatalmas lendülettel kapott utána.

- Hú, bazdki! Kim, tarts ki!

A múlt álmai - 17. rész

Tizenhetedik rész

- Lucy - ismételte újra Tomra nézve.

- Kim – sóhajtott a férfi.

- Tom, mikor akartál szólni róla? Mikor akartad közölni velem, hogy még mindig ebben a kibaszott kapcsolatban élsz? Vagy, hogy újra!?

A múlt álmai - 16. rész

Tizenhatodik rész

- Köszönöm, – szólalt meg újra Maybelle - hogy miattad dobtak. – hangja nyugodt volt, de szemeiből ki lehetett olvasni a megvetés összes jelét. – Ezt még meg fogod keserülni Kim!

- Ó, ugyan már! – nevetett fel. – Először is, itt azt hiszem én vagyok az, aki bosszút állhatna, mert két évet kellett miattad eldobnom, másodszor meg nem vagyok az az ijedős fajta. Azt meg végképp nem hiszem, hogy én lennék az, aki miatt vége lett köztetek. Néha magadba is nézhetnél ahelyett, hogy másokban keresed a hibát.

A múlt álmai- 15. rész

Tizenötödik. rész

Néhány perc telhetett el így, és mintha valami gonosz manók lökdösnék közel az ellenségeket egymáshoz, úgy kerültek észrevétlen közelségbe. Kimberly szíve egyre hevesebben vert, és nem tudta kettéválasztani a dühöt és a vágyat. Hogy kelthet Tom még ilyenkor is ilyen érzéseket benne?