A múlt álmai - 17. rész

Tizenhetedik rész

- Lucy - ismételte újra Tomra nézve.

- Kim – sóhajtott a férfi.

- Tom, mikor akartál szólni róla? Mikor akartad közölni velem, hogy még mindig ebben a kibaszott kapcsolatban élsz? Vagy, hogy újra!?

- Köztünk úgysem lehetne semmi, ezt te is jól tudod!

- Naná, hogy tudom, de Tom! Lucy????? Magadnál vagy?

- Szerintem fejezzük ezt be.

- Persze, mert egyszerűbb besöpörni a szőnyeg alá, igaz? Tom, az istenért! Mindegy, hogy ki, csak ő ne!

- Szerinted nekem egyszerű?

- De bazdki, miatta költöztetek el! És most újra hagyod, hogy rádtelepedjen? Normális vagy?

- Ő csak az egyik ok volt.

- A fő ok. – egészítette ki Kimberly Tomot. Tényleg nem értette, hogy mi ütött a gitárosba. – Most rendesen együtt vagytok? – nyögött fel a hajába túrva. Már nem is az érdekelte, hogy így tényleg nem lesz köztük semmi, hanem az, hogy Tom mellett újra egy pióca lesz, aki a vérét fogja szívni. Nem csoda, hogy nincs jó véleménnyel a kapcsolatokról. Egy ilyen nő mellett mindenki inkább egyedül akarna lenni. És mire rájött, mire tényleg felfogta, hogy ez neki nem kéne hogy jó legyen, máris visszafogadja.

- Azt hiszem. – fújta ki a füstöt lassan, a fejét hátradöntve.

- Remélem tudod, hogy baromi nagy hülyeséget csinálsz. Tom, újra tönkretehet mindent!

- Lucy nem olyan szörnyű, mint ahogy beállítod. Csak egyszerűen… egyszerűen nem vagytok egy világ. Ennyi.

- Nem vagyunk egy világ?- nevetett fel keserűen. – Tom, megfenyegetett és bezárt a perverz nagybátyja fürdőjébe, mert féltékeny volt! Tudod milyen halálfélelmem volt a sok pucér nős poszter között, bezárva? – Tom halkan kuncogott a lány kirohanásán.

- Ne nevess ki! Sok mindenről nem tudsz…

- Azóta megváltozott. Belátta, hogy gázul viselkedett.

- Miért van olyan érzésem, hogy ezzel inkább magadat akarod meggyőzni? – döntötte oldalra a fejét Kimberly.

- Mindegy. – sóhajtott. Nem akart tovább erről beszélni. Tudta ő is jól, hogy semmi értelme ennek a kapcsolatnak, hiszen nem szereti Lucy-t, de valami miatt mégis azt választotta, hogy újrakezdik. Csak azt nem tudta miért. Vagy csak nem akarta magának bevallani az igazi okot.

- Folytatni kéne.- kukucskált ki Bill az ajtón. Tom hatalmas sebességgel pattant fel a fotelből, és egy jelentőségteljes pillantást vetett öccsére. Bill Kimre nézett, akinek mozdulatain most először látta, hogy nem hagyja hidegen a bátyja. Fürkésző tekintettel szemlélte a lányt, mindaddig, amíg Kimberly már a széken ülve, kezében a gitárjával rá nem nézett.

- Folytatjuk?- kérdezte még mindig az énekest nézve. Elképesztően zavarta, hogy Bill próbált a velejéig látni. Az meg még ennél is jobban zavarta, hogy Tom kerülte őt. Pedig eltervezte, hogy nem fog a férfivel foglalkozni. Semmiképpen nem akarta éreztetni vele, hogy az, hogy újra összejött Lucyvel, mennyire bántja őt. Már így is túl sokat éreztetett vele. De azt nem akarta, hogy feltűnjön a férfinek, hogy talán elindított benne valamit az éjszaka. Gyűlölte Lucy-t, és utálta azt a képmutatást, ami abban a kapcsolatban zajlott. És most újra elkezdődött.

Lucy nem volt az a tipikus, hisztis cicababa, akikkel általában Tom kavart, és pont ezért hitte azt a férfi, hogy ez a kaland akár kapcsolat is lehetne. Boldogan mesélt a lányról, és büszkén mutatta be a barátainak és a családjának. Mindenki el volt ragadtatva a barna hajú, szerény lánytól. Simone egyenesen imádta. Egyedül Kimberly nem értette ezt a kapcsolatot. Nem hitte el, hogy Tomnak nem tűnik fel Lucy viselkedése.

*

A következő hetek próbákkal voltak telezsúfolva, és ezt Kimberly egyáltalán nem bánta, mert így nem jutott ideje gondolkozni. Igyekezett immunis lenni az időközben megjelenő Lucy-re, aki egyáltalán nem rejtette véka alá a véleményét. Ott fúrta, ahol csak tudta, lealacsonyította, és megpróbálta eltaposni, mint egy csótányt. Kim nagyrészt szórakozott ezen, de voltak megjegyzései, amik túlmentek a tűrőképességén. Tom ezekből a vitákból inkább kimaradt, és mikor Lucy azt várta, hogy mellé álljon, inkább feltette a kezeit, és elhagyta a helyiséget.

Ahogy várható volt, a Tommal való kapcsolata jelentősen megváltozott. Hiába próbáltak legjobb barátok módjára viselkedni, a kínos csend mindig a társuk volt. Rengeteg álmatlan éjszakát okozott Kimberly számára ez az egész. Tudta jól – és talán Tom is -, hogy meg kéne beszélniük a dolgokat, de mégis elmenekültek ez elől. Hiányzott neki a barátja. Szerette volna elmesélni neki a gondjait, anélkül, hogy hülye tanácsokat kapna. Hiába volt közel hozzá, hiába feküdtek hihetetlen közelségben egymáshoz a stúdió kanapéján, olyan volt, mintha mérföldekre lenne a férfi.

Bánta az éjszakát, bánta a kirohanását az erkélyen Lucy hallatán, de már nem tudta visszacsinálni. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne minden. Tom felé fordult és az arcát kezdte fürkészni. A férfi kezeit a feje alatt összekulcsolva feküdt, szemei csukva voltak, így Kimberly nem tudta eldönteni, vajon alszik-e.

- Miért nézel? – nyitotta ki a szemeit Tom, fejét a lány felé fordítva.

- Jézusom!- pattant hátra. – Azt hittem alszol.

- Nem tudok. – vonta meg a vállát, majd a plafont kezdte el szemlélni. – Mi a baj?

- Hiányzol. - mondta ki alig hallhatóan egy kis idő múlva Kimberly, a pulcsija ujját gyűrögetve. Mivel nem érkezett semmi válasz, a férfire nézett. Tom szemeiben valami különleges szomorúságot lehetett felfedezni.

- Te is!- húzta a mellkasára a lányt. – Kim…

- Igen? – nézett fel a férfire.

- Sajnálom.

- Mit?

- Ezt az egészet. Lucyt, a bandát… Azt, hogy együtt töltjük minden szabadidőnket, mégsem foglalkozunk egymással. Hogy a legjobb barátokból kollegák lettünk. Simán barátok.

- A bandát? – könyökölt fel Kimberly. Nem értette, hogy ehhez a helyzethez, hogy jön a  banda, és egyáltalán mi az, amit sajnálni kéne rajta.

- Srácok, nem beszélnétek ezt meg kint, vagy reggel? Aludni szeretnék! – nyöszörgött Bill. Hajnali fél 4 volt, alig fél órája jutottak el odáig, hogy lefeküdjenek. Kimbperly az utóbbi időben szinte alig aludt, úgyhogy meg tudta érteni az énekest.

- Pofa be. – dobta meg öccsét egy párnával a gitáros, de azért feltápászkodott a helyéről, majd kezét nyújtva felhúzta Kimberly-t is maga mellé.

- Szóval? Mit kéne sajnálni a bandán? – nézett a férfire, miközben lábait mellkasához húzva elhelyezkedett az erkélyen a fotelban, bebugyolálva magát egy pokrócba.

- Mindegy.

Kimberly a térdére hajtotta a fejét és úgy nézte tovább a férfit. Miért kellett így eltávolodniuk? Tom ránézett, majd egy nagyot sóhajtva belekezdett.

- Emlékszel, amikor számon kérted rajtunk, hogy miért akarjuk, hogy mindent feladj ezért?- mutatott körbe, majd a kezeit ölébe ejtve folytatta. – Én... Azt hiszem semmi nem érdekelt, csak az, hogy minél több időt töltsünk együtt. És most itt vagyunk. És mégis tök távol vagyunk egymástól. Önző módon belevittünk abba, amiből menekültünk. Kim, miért tegyük azt veled, amit mi is bántunk? – nézett rá kétségbeesve a férfi.

- Tom, én döntöttem így.

- De, mi könyörögtünk neked. Könyörögtünk, pedig távol kellett volna tartani téged ettől az egésztől. Elvettük az életedet!

- Ez így erős túlzás…

- Nem Kim. Ott fogsz állni, mindenhonnan a vakuk fognak villogni, mikrofonokat dugnak az arcodba, és a rajongók vagy utálni fognak, vagy szeretni. Mindig vigyorogni kell, és úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Hazudni kell. Bujkálni. Ez nem élet, Kim! Az elején élvezni fogod, és imádni. Aztán már nyűg lesz. És ha nem is leszel sokáig velünk, az emberek emlékezni fognak rád, és sehova nem fogsz tudni kimenni anélkül, hogy ne állítanának meg. Hogyan akarhatnám neked azt, amibe mi is belefásultunk?

- Hát, majd elköltözök LA-be. Úgyis azt mondtad, hogy látnom kell.

- Kim, basszus! Ez nem vicc!

- Tudom, hogy mit éreztetek. Tudom, hogy mennyire nehéz volt. De ugyanilyen nehéz elszakadnotok ettől. Ha bírnátok élni nélküle, akkor nem térnétek vissza. Nem érdekelne, hogy mit akarnak a rajongók, vagy hogy mit vár el David. Megelégednétek azzal, hogy összejöttök zenélni. De ti nem csak a zenélést szeretitek. Adni akartok a zenétekkel, és ez hiányzik nektek. Hiányoznak a koncertek, a turnék, a sikítozó rajongók, még akkor is, ha nem lehet életetek ettől. És, hogy őszinte legyek, nekem így sem volt normális életem… Mert végülis, mit csináltam? Elmentem suliba, hazamentem, tanultam, szexeltem Bennel, tanultam – miután elaludt- és bementem a suliba. Minden kezdődött elölről. Túl sok mindent nem tudtatok elvenni. Mármint oké, a sulit be akarom majd fejezni, de én ebbe fásultam bele. Szünetet akarok! Ugyanúgy, mint ti akartátok, hogy aztán újult erővel folytassátok, azt, amit imádtok.

- De ez a szünet neked nagy árral fog járni. Gondolj bele! Kimész egy esethez, és rögtön jönni fognak azzal, hogy jujj, te voltál a Tokio Hotel basszerese és úristen, adjál autogramot gyorsan! Mindenki a közeledbe akar majd kerülni, a beteg meg nem fog levegőt kapni.

- Ezért vannak a társaim, hogy távol tartsák őket, és segítsenek, amikor dolgozom. Tom, én ezt szeretném, oké? Tudod jól, hogy erre vágyom kicsi korom óta, és most itt van egy karnyújtásnyira. Szerinted ezt csak úgy eldobom? Végre nem csak a közönségből fogok sóvárogni, hogy bazdki, én is ott lehetnék, mert ott leszek! Ne legyen bűntudatod, mert, ha én ezt nem gondoltam volna át rendesen, bele sem ugrok, tudod jól.

- Oké, csak nehéz…

- Ezen a barátság-dolgon meg változtatnunk kéne. Nekem szükségem van rád!

- De hogyan? Annyi minden történt.

- Először is, felejtsük el azt az éjszakát.- mondta ki Kimberly, amit ő sem gondolt komolyan. Ha akarta volna, sem tudta volna elfelejteni. De nem is akarta.

- Tudod jól, hogy ez baromság! Kim, tudom, hogy szar, de talán át kéne beszélnünk a dolgokat.

- Miket? – nézett rá félve a férfire.

- Hát úgy mindent. Az éjszakát, Kevint…

- Lucy-t – egészítette ki.

- Lucyt.- bólintott Tom. – Szóval… Mi a helyzet Kevinnel?

- Féltékennyé akartalak tenni. – vonta meg a vállát a lány. Úgy gondolta, tiszta lapokkal fog játszani, és kiad magából mindent… Na jó, majdnem mindent.

- De pont vele? – kerekedtek el Tom szemei.

- Ő volt kéznél…

- Jesszusom, és ha Mike Klein lett volna??

- Jajj, az a szemüveges, nyáladzó? – nevetett fel Kimberly, Tom meg bőszen bólogatott. – Azért van egy határ…

- És Kevin miért nem a határ túloldalán van?

- Mert részeg voltam…

- Kim, ennyi – mutatta az ujjaival – választott el attól, hogy balhét csináljak, és kidobassam. Őt is, meg magunkat is. Azt hittem, hogy megint…

- Jó, térjünk át Lucy-re. – nem akart erről beszélni. Kevés téma van, aminél Lucy jobb lenne, de ez olyan volt. – Miért nem mondtad el nekem, hogy összejöttetek?

- Nem tudom…

- Akkor máshogy kérdezem. Miért csókoltál meg, aztán feküdtél le velem, ha már együtt voltatok? Miért játszottál velem?

- Megijedtem.

- Mitől? Attól, hogy újra kapcsolatban vagy?

- Attól, hogy újra kapcsolatban vagyok Vele…

- De akkor miért jöttetek össze?

- Mert részeg voltam. – nevetett fel kínjában. – És aztán, már nem tudtam levakarni. Tudod, hogy a szakítás nem az én asztalom… Megsajnáltam…

- És megcsaltad velem. Tom basszus, tudod, hogy mire képes! Ha ez kiderül, megkapod postán a fejemet… Megért neked ennyit egy dugás?

- Nem csak egy dugás volt. Kim, ne hidd azt, hogy csak megdugtalak és annyi. Nekem ez többet jelentett. Tudod mennyit agyaltam rajta?

- Azért, mert a legjobb barátom vagy, és ez nem helyes.

- Nem… Azért, mert életemben először szeretkeztem. Soha nem vittem érzelmeket a szexbe. Talán Lucyvel az elején, de már ebben sem vagyok biztos, mert ez más volt.

- Még jó, hogy más volt… Nekem nincs szükségem push-up melltartóra. – vigyorodott el. Mindenképpen viccet akart csinálni ebből az egészből, mert ijesztően hatottak Tom szavai. Túl komolyan beszélt, és neki ezt muszáj volt poénra vennie. Tom szája is hatalmas mosolyra húzódott.

- Hiányoztál tökmag! – nyomott egy barackot Kimberly fejére és az ölébe húzta.

- Fázol mi? – Tom aranyosan bólogatott. – És én melegítselek? Na, azt már nem! – pattant fel vigyorogva a férfi öléből. Tom nevetve futott utána. Olyanok voltak, ahogy ott kergetőztek a kis erkélyen, mint a gyerekek. Kimberly behúzott az útba pár fotelt, és az erkély végéből hergelte Tomot. Ez hiányzott már mindkettőjüknek. Hülyülni legjobb barátokként.

- Azt hiszem, bajban vagyok. – pillantott rá a férfire, mikor az a korláthoz szorította.

- Én is azt hiszem. – vigyorgott a férfi.

- Nem, Tom, komolyan bajban vagyok!– nézett ijedten Tom szemébe.