A múlt álmai- 15. rész

Tizenötödik. rész

Néhány perc telhetett el így, és mintha valami gonosz manók lökdösnék közel az ellenségeket egymáshoz, úgy kerültek észrevétlen közelségbe. Kimberly szíve egyre hevesebben vert, és nem tudta kettéválasztani a dühöt és a vágyat. Hogy kelthet Tom még ilyenkor is ilyen érzéseket benne?
Csak csókolná meg, és tudná, hogy nem csak benne dolgozik ez a különös kettősség! A szájába harapott, majd egy hirtelen mozdulattal már Tom ajkain csüngött. Nem tudta – és talán nem is merte – kivárni, hogy a férfi tegye meg ezt a lépést. Félt a kudarctól. Félt attól, hogy Tom józanul gondolkozik – ha ő tud még gondolkozni- , és nem teszi meg. 

Neki viszont elég volt egyszer megéreznie, milyen, ha a hideg fém a szájához ér, ahhoz, hogy soha többé ne akarjon enélkül élni. Vadul, éhesen tépte a férfi ajkait, aki a kezdeti megdöbbenésen felülkerekedve ugyanilyen intenzitással csókolt vissza. 

Tom a lány ruhájának cipzárját lehúzva simított végig a hátán, majd egy pillanat múlva már le is csúszott a derekáig a ruhadarab. Kimberly sem várt sokáig, Tom pólója is a szoba egyik sarkában landolt. Mohón tapogatta végig a férfi izmait, majd a nadrágja széléhez érve kigombolta azt. Tom a lányt csípőjénél fogva az ágyékához húzta, miközben kilépett a nadrágjából. Egyik kezét Kimberly ruhája alá csúsztatta és a belső combján keresztül haladva tapogatta ki a bugyija vonalát, majd a falatnyi kis csipke alá vezette ujjait. Kimberly torkát egy halk nyögés hagyta el, miközben a férfi hátába karmolt. Tom egy hatalmas vigyort eresztett meg, miközben finoman beleharapott a lány alsó ajkába. A nyakát csókolgatva - és szívogatva - húzta tovább a cipzárt, hogy a ruha a földre omoljon.Vadul csókolva egymást indultak meg a lány szobája felé. Aztán hirtelen megálltak a mozdulatban.

- Ezt… - kezdett bele Tom levegő után kapkodva.

- Nem kéne – fejezte be Kimberly. Tom keserűen elhúzta a száját, miközben végigsimított a lány meztelen karján maga mellé ejtve kezeit. Nehezére esett leállni. Hihetetlen vágyat érzett és meglepődött magán. Hogy ő csak úgy félbehagyjon egy ilyen jónak ígérkező éjszakát? Hogy az erkölcseit a vágyai elé helyezze? Ez nem rá vall. Tényleg nem értette, hogy mi történik vele.

– De… - nézett bele a barna szempárba, majd a férfi ajkaira vezette tekintetét, miközben ösztönösen megnyalta alsó ajkát. - Nem érdekel. 

A nyaka köré fonta a karjait és kétségbeesetten csókolta. Mintha az élete múlna rajta. Mintha ez a csók, ez az éjszaka lenne az utolsó. És nem érdekelte, hogy mi lesz ez után. Nem foglalkozott azzal, hogy mennyire fogja bánni. Jól akarta érezni magát. Életében talán először csak az ösztöneire akart hallgatni. Mindennél jobban kívánta a férfit. Az alkoholtól bódultan húzta magával Tomot a szobájába. Leírhatatlan érzések özönlötték el, ahogy a férfi átvéve az irányítást a falhoz szorította. Megőrült a vágytól, hogy az összes határ elmosódjon és végre egymáséi legyenek. És Tom ezt pontosan tudta. Átváltott gyengéd, játszadozó stílusra és vigyorogva fogadta a lány türelmetlenkedését. Kimberly pimaszul a férfi lábai közé csúsztatta a kezét rámarkolva  a férfiasságára. Tom egy pillanatra megfeszült, majd a lány fenekébe markolva, a csípője köré fonva a lábait felemelte. Vadul csókolta, miközben az íróasztalra ültette.

- A kedvenc lámpám volt – nyögte Kimberly a férfi szájába, mikor a hatalmas hévben leverték és csörömpölve tört össze.

- Majd veszek másikat. – zihálta Tom, már az ágy felé tartva. Szinte észrevétlenül tüntette el, és dobta le a csipkemelltartót, felfedve a lány bájait.

*

Reggel Tom telefonjának csörgése törte meg a csendet. Kimberly a fejét fogva, hunyorogva nézett rá az őt ölelő kézre, majd rémülten belesett a takaró alá.

- Basszus – suttogta, és a mellette fekvő férfire nézett, aki még az igazak álmát aludta. Egy pillanatra elmosolyodott, majd a férfi fölé hajolt. – Tom- suttogta – Tom – bökte meg, mikor a reagálás legcsekélyebb jelét sem észlelte. Kétségbeesett. A férfi párat pislogva nyitogatta a szemeit, majd döbbenten emelte fel a fejét tágra nyílt szemekkel, miközben a lány arcát fürkészte.

- Bazd ki! Én Azt hittem, hogy csak álmodtam. – zuhant vissza a párnára egy sóhaj kíséretében. Kimberly a száját harapdálva bólogatott. Ő is azt hitte! És mennyivel egyszerűbb lenne minden, ha tényleg csak egy álom lett volna. Lopva az órára pillantott, és lassan, a lepedőt maga köré csavarva kimászott az ágyból.

- Hova mész? – kérdezte rekedten a férfi. Nem igazán értette, hogy mi történik körülötte. Az eljutott az agyáig, hogy lefeküdtek, mindenre tisztán emlékezett, de fogalma sem volt, hogy mi lesz ezután.

- Dolgozni. – válaszolta fáradtan a lány, miközben a lámpa darabjait kerülgette.

- De hát…- könyökölt fel Tom – ma lesz az első napod nálunk.

- Ti rocksztárok vagytok, akik délután 5-ig alszanak, aztán este dolgoznak. Szerinted a többiek ébren vannak már? Vagy egyáltalán felkelnek 5 előtt? Tuti még csak most értek haza a buliból. Aludjál te is.

- De Kim! Józan vagy te egyáltalán már?

- Nem vagyok részeg. – gondolkozott el. – Csak rohadtul másnapos.

- Várjál már!- kelt ki az ágyból Tom, majd gyorsan kivett az alsó fiókból egy boxert. A legfontosabb ruhadarabokból tartott Kimberly-nél párat arra az esetre, ha ott ragadna valami miatt napokig.

- Tom, el fogok késni.- sóhajtotta Kimberly, ahogy Tom megjelent előtte.

- Ugye nem akarod a kettőt együtt csinálni?

- Úgy tűnik? – vonta fel a szemöldökét.

- Úgy.

- Akkor meg is van a válasz. Nap közben mentőzök, utána meg a tiétek vagyok. – kerülte ki a férfit, majd bement a fürdőbe.

- Ez hülyeség. – nyitotta rá az ajtót Tom.

- Tom, az istenért, lefürödhetnék?

- Nyugodtan. – ült le a WC tetőre. – Kim, nem lehet egyszerre csinálni két dolgot száz százalékosan. Ráadásul feszített tempóval fogunk haladni, szóval nem délután kezdjük el a próbákat. Ez lehetetlen Kim!

- Figyelj, majd megbeszéljük ezt, ha lesz időm. De most hagyjál fürödni, el fogok késni!

- Láttalak meztelenül. – vonta meg a vállát. - De még mennyire! - vigyorodott el a maga elé vetített kép láttán. - Szóval fürödjél csak, közben megbeszéljük.

- Nem! Te menjél szépen és csináljál kávét. Tedd hasznossá magad! – tolta ki a férfit az ajtón, majd elfordítva a kulcsot a tükörhöz lépett. Ijedten hőkölt vissza, ahogy a nyakán elterülő piros foltot meglátta. Egy darabig méregette magát, majd vett egy nagy levegőt, és megnyitotta a csapot. Fogalma sem volt, hogy milyen lesz közöttük a kapcsolat az éjszakát követően. Mert az nyilvánvaló volt, hogy még túl fáradtak – na meg másnaposak - ahhoz, hogy beszéljenek erről. De hogyan fog ez hatni a barátságukra? Hogyan fog hatni a közös munkára? Képesek lesznek normálisan viselkedni egymás közelében? Vagy csak ő fújja fel ennyire a dolgokat? Abban biztos volt, hogy az állarcot ismét fel kell öltenie. Csak még azt nem tudta, hogy melyiket.

Kilépve a fürdőből Tom hátával találta szemben magát. Pár percig csöndben figyelte a konyhában tevékenykedő, félmeztelen férfit. Természetesen a látvány elindította a „szex Tommal” című filmet a fejében. Sóhajtott egy nagyot, majd a szobája felé vette az irányt.

- Kész a reggeli – jelent meg Tom az ajtóban, miközben vigyorogva végigmérte a tükör előtt álló lányt.

- Tom, nem tanultál a múltkori tükrös esetből? Tudod, látok mindent…- ment el mellette, majd leült az asztalhoz.

- Vigyorgó pirítós! – nézett csillogó szemekkel Tomra a tányérján elterülő étel láttán. Minden olyannak tűnt, mint azelőtt. Nem volt közöttük az éjszaka miatt feszengés. Valószínűleg azért, mert túl jól el tudtak rejtőzni a falaik mögé. Belül mindkettőjükben kérdések ezrei merültek fel, de nem adták ki őket.

- Eper lekvárból – bólogatott a férfi büszkén. Kimberly az eper lekváron kívül másmilyet nem volt hajlandó megenni. Hatalmas hagyománya volt a vigyorgó pirítósnak. Gyerekkoruk óta, amikor az ikreknél töltötték a napokat Simone ezzel várta reggel a fáradt „csapatot”. Már csak Bill hiányzott az asztal mellől. Csöndben falták a kenyereket, majd mikor megnyugodhattak, hogy az éhség nem fogja őket elvinni, Tom megszólalt.

- Szóval mikor végzel? – kérdezte félig teli szájjal a férfi.

- 6 –kor.

- Oké. Akkor érted megyek.

- Köszi, most úgysem tudnék vezetni. Szétrobban a fejem.

- Nem fogsz elkésni? – nézte Tom a konyhai órát néhány percnyi csend után.

- Ja, az siet 37 percet. – mondta a lány félig a táskájába merülve. Tom értetlenül nézett rá. – Máskülönben elkésnék. - rántotta meg a vállát. – Meg mertem volna esküdni, hogy a táskámban van még aszpirin. – ráncolta össze a homlokát, majd Tomra nézett.

- Nálam nincs. Nekem is szükségem lenne valamire. – temette a tenyerébe a fejét.

- Ó, meg vagy! – vett elő az egyik fiókból egy dobozt, majd mikor kinyitotta szembesült azzal, hogy csak egy darab van benne. – Tessék, én majd keresek az állomáson valamit. – nyomta a férfi kezébe a dobozt. - Akkor 6-kor legyél ott. Itt van a kulcsom. Az a nagy zárja a lakást, az a kicsi meg a lépcsőházat nyitja, ha valamit itt felejtenél. A többi meg úgysem érint.

- Húha, máris kulcsot kapok a lakásodhoz? – vigyorgott a rasztás, miközben a kulcstartókat vizsgálgatta.

- Persze. És már a templomot is kiválasztottam az esküvőhöz.

- Oké, a papot hagyd rám! – kacsintott.

- Úgy lesz! Na, szia cukorborsóm! – simította meg a férfi arcát.

- Szia bébibogyó! – nevetett rá Tom.

- Ó, szia Bill!- köszönt Kimberly a lépcsőházban az énekesnek. – Nem vagyok otthon. – vigyorodott el.

- Tényleg?- kapott a szívéhez Bill. – Pedig meg mertem volna esküdni arra, hogy otthon talállak. David küldött neked valami papírt. Sietsz?

- Ami azt illeti… Mivel jöttél?

- Kocsival. Elviszlek.

- Akkor feltarthatsz egy kicsit.

- Úgy nézel ki, mint aki átszexelte az egész éjszakát! -  nevette el magát Bill, miközben bekapcsolta a biztonsági övét. Kimberly egy elfojtott mosollyal sandított rá a férfire. – Te – mutatott rá Bill vigyorogva. – Te átszexelted az egész éjszakát!  És Tom… - gondolkozott el. – Tom nem volt otthon. Te átszexelted az egész éjszakát Tommal! – visított izgatottan.

- De erről senkinek nem kell tudnia. És neki sem kell tudnia, hogy tudod.

- Jó a sálad! – mosolyodott el sokat sejtetően, az előző mondatot figyelmen kívül hagyva. Kimberly is tudta jól, hogy úgysem fogja tudni magában tartani, de azért megpróbálta a lelkére kötni.

- Hideg van, mi abban a furcsa, hogy sálat vettem fel?

- Az, hogy ez egy kendő, amit tuti nem fogsz levenni arra hivatkozva, hogy fáj a torkod.

- Legalábbis megpróbálom nem levenni. – gondolkozott el, majd a férfire nézett. – Nem szívta ki a nyakam.

- Nem mi? Akkor megnézhetem közelebbről a sáladat? - vigyorgott még mindig.

- Olyan nehéz volt felvenni, inkább nem venném le.

- Szóval kiszívta a nyakadat. - dőlt hátra Bill. - Ejnye-ejnye. Mi lesz veled az interjúkon? – nevetett fel.

- Bill, nem szívta ki a nyakamat! Csak egy kicsit… Öhm, piros. Estére már nem is fog látszani.

- Nem vagyok kisgyerek, akivel ezt el tudod hitetni. - vigyorodott el újra, majd látva Kimberly mérges tekintetét, témát váltott. – Nem volt semmi, ahogy Kevint lekoptatta!

- Aha. – nézett ki az ablakon Kimberly. Szerette volna tudni, hogy mi is volt azelőtt, mielőtt Tom hazacipelte. Tényleg érdekelte hogyan került ki a képből Kevin. Egy pillanatra mosoly suhant át az arcán, ahogy eszébe jutott, hogy talán sikerült féltékennyé tennie és emiatt borult ki ennyire Tom Kevintől.

- Szóval most mi lesz veletek? – fordult a lány felé Bill, miután megállt a mentőállomás előtti kis parkolóban.  

- Bill, – sóhajtott – ezt ne most akard megbeszélni. Baromira másnapos vagyok, és mindjárt be kell mennem oda. – mutatott az ajtóra. Semmi kedve nem volt dolgozni menni. Újra pesztrálni Maybelle-t... Azt, akivel megcsalták. Be kellett látnia, hogy mindig is szánalmas volt a szerelmi élete. Ott volt Kevin… Akit mindenki szeretett az ikrek kivételével. Ők mindig átláttak mindenkin. Előre szóltak neki, hogy meg fogja szívni vele, de nem érdekelte. Elvakult volt, és belement abba a tiniszerelembe. Nem kellett volna. Kevin a suli kedvence volt, sorra nyerte a bajnokságokat a focicsapattal. Tipikus, beképzelt focista volt. Ha visszagondol, fogalma sincs, hogyan szerethetett bele, de megtörtént. Pedig ő csak fogadott az egyik haverjával, hogy esetleg meleg… És, aki amellett fogadott, hogy a fiúkat szereti, az Kimberly volt. De kiderült, hogy nem volt igaza. Összejöttek, és hirtelen többet kezdett érezni iránta. Aztán jött a hideg zuhany. Kevin megtudta, hogy fogadást nyert azzal, hogy összejött vele. Egy darabig aljas módszerekkel játszadozott, majd mikor ez is kiderült, összevesztek. Ez volt az az este, amikor Tom segítsége kellett ahhoz, hogy elmenjen a házból. Újra leperegtek előtte az események, és teljesen megértette Tom szavait. Tényleg hülyeség volt újra összeállni vele, mégha csak játékból is… Senkinek, még a legádázabb ellenségének sem kívánja azt, ami azon az estén történt. 

Aztán jött Ben. Teljesen más világ volt, mint Kevin. Nem töltött órákat a tükör előtt a haját zselézve, és nem nézegette fürdés után az izmait elvakultan. Igazi művészlélek volt. Még Kimberly sem értette néha az élethez való viszonyát. Sokszor gondolkozott azon, hogy nem volt a legjobb döntés egy színésszel összejönni, de valami miatt mindig kitartott mellette. Soha meg sem fordult a fejében, hogy féltékenynek kéne lennie. Pedig színészként rengeteg nővel került össze. És ez a bizalom okozta a vesztét. Elhitte, hogy ő a hibás.

Most pedig itt van Tom. Akármennyire ellenkezik, nem tudja az érzéseit kiölni. Már nem volt értelme tagadnia, hogy többet érez barátságnál. Legalább magának nem fog hazudni.

- Te hogyhogy nem alszol? – váltott témát, és kíváncsian nézett az énekesre.

- Azt hiszem túl estem a holtponton – vonta meg a vállát. – Még nem aludtam. Nem is értem, hogy miért dobtak ki 6 -kor, pedig még tök bulizhatnékom volt. – biggyesztette le a száját elgondolkozva.

- De nem azt mondtad, hogy Tom nem aludt otthon? Akkor te mégiscsak hazamentél egy kicsit.

- Á, dehogy – legyintett nevetve. – Csak kíváncsi voltam, hogy bevallod-e, hogy lefeküdtetek. Nem voltam biztos abban, hogy nem aludt otthon.

- Kihasználtad, hogy nem vagyok a topon! Fú, de szemét húzás volt ez tőled. – nézett rá mérgesen. – De, baromira okos. – súgta oda neki nevetve.

- Hát… Tudod, ragad rám egy-két dolog – kacsintott.

- Lee, tudod, ígértél nekem 25 percet a műszakból, nem volt szép elfelejteni. - hajolt be az ablakon Ricki. – Jó lenne, ha szednéd a csinos kis lábaidat, és nagyon gyorsan bent lennél. – hagyta ott őket.

- Lee? – nézett rá furcsán a lányra Bill.

- Kimberly, Kimberlee.. Tudod, hogy megy ez a dedóban. Nem túl szellemes a srác. És amúgy is 15 perc volt, és meg sem ígértem a kis köcsögnek.

- Hogy bírsz ilyen közegben dolgozni?

- Megszoktam… A többiek nem ilyen kiállhatatlanok. Na jó, ott van még az a ribanc, de a többiek tényleg normálisak. Ne, ne kérdezd meg, hogy milyen ribancról beszélek! – fojtotta a férfibe a szót. – De megyek, mert megint el fogok késni. – adott egy puszit a borostás arcra.

*

Kelletlenül lépkedett az üres folyosón. Szokatlanul csöndes volt körülötte minden. Halkan nyitott be az öltözőbe, és remélte, hogy senki nem fogja megzavarni a gondolataiban. A gondolatokban, amiknek nem szabadna a fejében járniuk, és amik akarva akaratlanul idétlen mosolyt csalnak az arcára. Egy pillanatra. Aztán a másik pillanatban jönnek az aggasztó tények. Kinyitotta a szekrényét, és keserűen mosolyogva tépte le a Bennel közös képét. Hogy ezt eddig miért nem tette meg? Talán mert már annyira hozzászokott, hogy ott van, hogy fel sem tűnt neki. Kis darabokra tépkedte, majd vigyorogva a kukához sétált, ahol alig hallható hüppögésre lett figyelmes, majd két lábfej bukkant elő. Kíváncsian lesett be az eldugott kis sarokba. Maybelle ült ott, kisírt szemekkel. Kimberly vett egy nagy levegőt, majd - bár legszívesebben vigyorogva kiment volna- leült a lánnyal szemben a hátát nekidöntve egy szekrénynek.

- Mi történt? – kérdezte egy nagy sóhaj közepette.

- Kidobott. Érted? Kidobott engem! – mutatott magára szipogva.

- Sajnálom. – Ez a szó hangzott a legbénábban egy ex barátnő szájából. De komolyan gondolta. Megsajnálta a papírzsepi hegyek között kuporgó lányt. Na ezért nincsenek komoly barátnői! Jöjjön a saját maga által is annyira gyűlölt sablon dumával? Mondja, azt, hogy majd jön egy sokkal jobb pasi? Hogy nem érdemes sírni egy férfi miatt sem? Ben meg végképp nem érdemli meg a könnyeket? Á nem, ez távol állt tőle. Helyette inkább ült és csendben nézte a lányt.

- Szánalmas vagyok, tudom. Te biztos nem sírtál még pasi miatt. Főleg nem miatta.

- Miből gondolod? – nézett rá érdeklődve.

- Túl kemény vagy ahhoz. És nem tudsz semmit mondani. – nevette el magát zavartan.

- Hányok a sablon dumáktól… Tőlem ne várd azt, hogy elhitetem veled, hogy jön jobb. Én meghallgatlak, de tanácsokat nem osztogatok. És igen, sírtam. – Maybelle csodálkozva kapta fel a fejét, mire Kimberly folytatta - Sírtam Ben miatt. De rájöttem, hogy tök felesleges.

- Na ja… Csak nehéz, amikor más miatt dobnak. Azt hittem, hogy szeret. – tört ki belőle újra a sírás. - Aztán kiderül, hogy az egész egy rohadt színjáték volt, és csak kellék voltam neki.

- Na jó, szedd össze magad! Nézz bele a tükörbe! Ez már tényleg baromira szánalmas! – csattant fel Kimberly, miután felállt a helyéről. Ő ahhoz volt hozzászokva, hogy a barátait – akik ugyebár világ életében fiúk voltak - erélyesen teszi helyre. Ez mindig bejött, de most megbánta. Egy nőnek ilyenkor ez nem segít. Ha csak nem olyan defektes, mint ő. Neki ez sokkal többet jelentett, mint a sajnálkozó szavak. De Maybelle… Maybelle nyilván más.

A lány összerezzent, majd egy furcsa, beazonosíthatatlan mosoly jelent meg az arcán. Felállt és Kimberly elé lépett. Kimberly csodálkozva nézett Maybelle-re, és felkészült egy dühkitöréssel járó pofonra.

- Köszönöm! – ölelte meg. Kimberly teljesen lesokkolódva, maga mellé ejtett kezekkel állt egy helyben. Mindenre számított, de erre nem. Lassan a lány hátára tette a jobb kezét. Hihetetlenül kellemetlenül érezte magát, de elvigyorodott, ahogy eljutott az agyáig: Maybelle nem is olyan kis ribanc, mint ahogy azt ránézésből gondolta.