Első rész
Ez a nap is ugyanolyan nehezen indult Kimberly számára, mint a többi. Már megint késésben volt, és már megint mosolyognia kellett. Kedvetlenül kászálódott ki puha ágyából. Egyetlen dolog éltette: az, hogy segíthessen másokon. Minden reggel, mikor belépett az egyetem óriási vas ajtaján és maga mögött hagyta a rohanó város zaját, nyugalom lett úrrá rajta. A tudat, hogy azért tanul, hogy egyszer ő is átélhesse milyen érzés, amikor a legnagyobb pánikban az ő hidegvérére van szükség, amikor Rá, csakis Rá számítanak, megnyugtatta.
Ilyenkor már a mosoly sem volt teljesen mű az arcán. Elevenen élt előtte a kép, ahogy mentőorvosként küzd egy ember életéért, és küzdelmét siker koronázza. A legjobb akart lenni. Nem sajnálta a szabadidejét és az éjszakáit sem arra, hogy fejlődjön. Be akarta bizonyítani, hogy igenis van ellensége a halálnak. Nem értette, hogy Ben miért tart ki mellette, hogy miért vágyik egy olyan unalmas, stréber nőre, mint ő.
- Igen, rendben! Szia!- tette le telefonját Kimberly, mikor belépett 5. emeleti lakásába. Boldogan rúgta le lábáról magassarkúit, nyugtázva, hogy ezt a napot is túlélte. Ma is sikerült mosolyognia, és ma sem ismerte meg senki magányos énét. Eszébe jutott előbbi telefonbeszélgetése Bennel. A fiú fél óra múlva ott lesz nála, neki meg megint tudatnia kell vele, hogy tanulni fog. Már két éve egy párt alkottak. A mindent elsöprő, nagy szerelme volt. Ben igyekezett mindenben támogatni nála két évvel fiatalabb szerelmét, de Kimberly tudta, hogy oly sokszor elutasító magatartásával fájdalmat okoz.
- Nem Kimberly! Ma nem fogsz tanulni! Ma csak rá fogsz koncentrálni. Minden mást kizársz! Ma csak az övé leszel!- nézett farkasszemet magával a lány, miközben vontatottan tudatta tükörképével a tervét. Úgy gondolta a ma estét teljes egészében szerelmének szenteli, nem törődve a másnapi számonkéréssel. Izgatottan tűzte el zuhanyzás közben nedvessé vált haját. Tudta jól, a férfi bolondul hátközépig érő hullámos, már-már göndör, mogyoróbarna hajáért. Mire felöltözött, már meg is szólalt a csengő. Vetett magára egy pillantást, majd kinyitotta az ajtót. Ott állt előtte szerelme egy üveg borral és egy szál vörös rózsával a kezében. Kedvesen mosolygott, barna félhosszú haját láthatóan összeborzolta az őszi szél. Farmert és fekete inget viselt. Kimberly imádta ezt a lezser eleganciát.
- Na, beengedsz?- vigyorgott rá Ben. Elégedetten sétált be látva szerelmén, hogy ismét elvarázsolta őt.
- Igen, persze. Gyere!- tárta ki az ajtót. A férfi letette a bort, majd átölelte az éppen megforduló lányt.
- Hiányoztál!- súgta a fülébe. Noha 3 napja látták egymást utoljára, a fiúnak tényleg nagyon hiányzott Kimberly.
- Te is nekem Ben!- hajtotta a férfi vállára a fejét. Régóta nem érezte ilyen biztonságban magát. nehezére esett belátni, hogy mennyire elhanyagolta az utóbbi időben kedvesét.
- Ezt neked hoztam édes!- nyújtotta a nő felé a rózsát. Kimberly viszonzásul megcsókolta szerelmét. Hihetetlenül sok érzelem és vágy volt ebben a csókban. Már lassan el is felejtette, milyen érzés is ez. Hevesen csókolva húzta be kedvesét a hálószobájába. Hogy hanyagolhatta el ennyire őt? Hiszen ez a férfi szebbé tehetné napjait. Emellett a férfi mellett igazán ki tudna kapcsolódni. És miért csak tehetné és tudna? Hiszen az övé Ben, és mégis úgy él, mintha nem lenne. Fogalma sincs róla, mikor csókolta így kedvesét.
- Ma tényleg én leszek az első?- szólt az éppen a nyakát csókoló lányhoz. Nehezére esett elhinni.
- Ben!- nézett a férfi szemébe Kimberly. - Nagyon sajnálom, tudom, hogy elrontottam.
A férfi válaszul csak egy lágy csókot lehelt szerelme ajkára. Nem akart vele veszekedni, szerette volna kihasználni, hogy a lány ezen az estén tényleg csak az övé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése