A múlt álmai - 4. rész

Negyedik rész

Tom türelmetlenül toporgott a liftben. Alig várta, hogy újra lássa Kimberlyt majd’ fél év után. Hatalmas mosollyal az arcán közelített a barna ajtó felé, és még nagyobb mosoly ült az arcára, ahogy a „Wow, nice underwear!” feliratú lábtörlőre lépett.

- Szia!- állt meg a keze a csengő felé félúton. Arcáról pillanatok alatt lehervadt a mosoly, ahogy a vele szemben álló lány arcát fürkészte.
A kisírt szemekbe nézett, és nem kérdezett semmit. Szótlanul ölelte át a törékeny testet, tudva, hogy ez többet ér minden szónál. Kimberly keserves zokogásban tört ki. Nem is gondolta volna, hogy vannak még könnyei. Eddig tartott az elhatározása, hogy nem fog lelkizni, nem fogja elrontani barátja kedvét. Tom finoman beljebb tolta, anélkül, hogy elengedte volna, majd a lábával becsukta az ajtót. A csomagokat letette a cipős szekrényre, és szavak nélkül ölelte a lányt. Fogalma sem volt mi történhetett. Nem említett a beszélgetéseik során semmit. Hallotta a hangján és látta az arcán, amikor webkamerán beszéltek, hogy valami nincs rendben, de Kimberly mindig kivédte ezeket a kérdéseket. Nagyon tudni akarta, hogy mi történt vele, de nem merte megkérdezni. Ismerte annyira, hogy tudja, majd elmondja, ha készen lesz rá. De az is lehet, hogy el fogja intézni egy „jól vagyok” kijelentéssel. Talán annyira meggyőzően próbálja majd előadni, hogy még ő maga is elhiszi egy pillanatra. Néha egészen kiismerhetetlen volt. De pont ez tette izgalmassá őt. Mindig volt valami, ami a sok év barátság alatt is meglepetést tudott okozni Tom számára.  Eltelt egy kis idő, mire Kimberly ki tudott bontakozni az oltalmazó ölelésből.

- Bocsi!- szipogta Tom pulcsiját szorongatva.

- Mi bocsi? Mi történt Kim?- nézett komolyan a lányra. Tényleg tudni akarta. Megijesztette őt ez a viselkedés. Soha nem látta ennyire kibukva, még abban a tragikus időszakban sem. Tom szemében Kimberly egy kőszikla volt. Ha voltak rossz napjai, azt sem mutatta. Ebben hasonlítottak legjobban. Nem szívesen beszéltek az érzelmeikről, de mégis látták egymáson, ha baj történt. Ilyenkor elmondták tőmondatokban, hogy mi a rossz kedv forrása, de nem vártak megnyugtató, biztató választ. Feszélyezve érezték magukat, ha  gondjaikról, gyengeségeikről kellett beszélni. Mégis megtették, és ezzel lezártnak tekintették a témát. Ennyi elég volt ahhoz, hogy a megkönnyebbülés legyen úrrá rajtuk.

- Eláztattam a pulcsidat.- nevetett zavartan az említett ruhadarabot el nem engedve. Nem mert felnézni a férfira. Megijedt magától. Tisztában volt azzal, hogy ha belenéz barátja szemeibe- amik bizonyára aggódva méregetik őt-, akkor újra előtörnek a könnyei. Szerette ezt magában lerendezni, nem akart most sem másképp cselekedni. Egyébként is, kitombolt szinte mindent az utóbbi időszakban, éppen ideje lett volna összeszednie magát és visszaölteni az álarcot. Nem Tomnak akart megfelelni, hanem magának.

- Kim!- szólt türelmetlenül a lány után, aki már a nappali felé tartott. – Kim!- ment utána, kicsit nyomatékosabban ejtve a nevét.

- Ne, Tom!- emelte fel kezeit háttal a férfinek. Vett pár mély levegőt, majd megfordult egy apró mosollyal az arcán. – Jól vagyok!

- Dehogy vagy jól!- csattant fel Tom. - Szeretném, ha elmondanád. - biccentette oldalra a fejét. - Ígérem, csak meghallgatlak és nem lesznek hülye tanácsaim. Tudod, ahogy szoktuk. - mosolygott kedvesen.

Kimberly pár másodpercnyi csönd és gondolkodás után sóhajtva ült le a kanapéra.- Ahogy akarod.- nézett barátjára, aki időközben helyet foglalt mellette. Kényelmesen elhelyezkedett, majd vetett egy biztató pillantást a lányra.  

*

- Szóval, ez van. Elhagyott. Elcsesztem.- fejezte be a mondandóját. Jó érzés volt elmondani Tomnak a történteket. Azt is megemlítette, hogy sikerült nagyjából átrágnia magát a tragédia képein, megpróbált végre szembenézni vele. Igyekezett leolvasni Tom arcáról, hogy mit gondolhat most. De csak azt látta rajta, hogy próbálja emésztgetni a hallottakat. Talán túl sok mindent mondott el. De most kibukott belőle az összes eltitkolt részlet. Az összes olyan dolog, amit eddig nem hangoztatott. Senki nem tudta mi játszódott le, milyen érzések kavarogtak benne azon a napon. Nem azért nem tudták, mert nem érdekelte őket. Kimberly tudatosan nem beszélt róla. Azon az elven volt, hogy miért panaszkodjon, ha nem akarja, hogy a többiek teljesen átéljék az egészet. Nem akarta nekik azt a fájdalmat, ami benne kavargott. Ez most megváltozott. Tom beleborzongott, ahogy újra és újra végigvezette magában az egészet. Sajnálta Kimberlyt, de tudta, hogy pont ezt nem akarja a lány. Így hát nem szólt semmit. Elvégre megígérte, hogy nem fog tanácsokat osztogatni. Nem is tudott volna mit mondani. Kimberly elmosolyodott. Jól esett neki, hogy tényleg nem fogja a tipikus „minden rendben lesz” szöveggel nyugtatgatni.

- Tom, nem is tudom, mi lenne velem nélküled!- bújt oda a férfihez. Magába szívta a régóta áhított „Tomos” illatot és végre újra biztonságban érezte magát. A férfi az egyik kezével a lány hátát simogatta, a másikkal meg a haját tekergette.

- Milyen bunkó vagyok! - pattant fel Kimberly. - Kérsz inni? Enni esetleg?- ment ki a konyhába. Kezdte kissé kényelmetlenül érezni magát ebben az elesett szerepben.

- Hoztam kaját!- vigyorgott a gitáros, kezében lóbálva két szatyrot.

- Nagyszerű!- vette el mosolyogva a csomagokat. - Ugyanis semmi ehető nincs itthon. – nézett bűnbánóan hátra a férfire, miközben tányérokat vett elő.

- Na, pont ezért hoztam kaját! Ismerlek Kim!- kacsintott rá, majd bement a nappaliba. - Anatómia, élettan, sebészet, neurológia, gyermekgyógyászat, orvosi latin… - olvasta fel magában a több tucat könyv pár darabjának címét, egyenként végighúzva rajtuk az ujját. - Még a hideg is kirázott. - nézett az időközben megjelenő lányra, aki mosolyogva figyelte őt.

- Ezért tanulom én, és nem te. - nyújtotta a gitáros felé az egyik tányért, miközben kényelembe helyezte magát az egyik fotelben.

- És tényleg szereted?- kérdezte mielőtt egy hatalmas adag tésztát tuszkolt volna be a szájába.

- Igen!- vágta rá rögtön. - Azt hiszem, jól választottam- mosolyodott el, ahogy felidézte a gyakorlatait. Mindig örömmel fogadták a mentőállomáson. Azt mondták, ez a munka tényleg neki van kitalálva. - Bill hogy van? Mikor találkozhatok vele?- váltott témát. Éppen eleget mesélt a mentőzés rejtelmeiről a srácoknak.

- Nagyon jól!- vigyorgott sejtelmesen a gitáros.

- Csak nem valami csaj?

- Hát valami olyasmi. Mármint csaj az tuti. De talán komoly lesz. Legalábbis nagyon szeretné az öcskös.

- Ő is hazajött, ugye?

- Igen, mindketten. - bólogatott hevesen. - Hiányzott már Németország, anyuék meg te is.

- És Tom!- nézett rá a férfire. Nem akarta megkérdezni, de jobb, ha már most felkészül rá, hogy újra egyedül lesz. – Meddig maradtok?

- 3 hétig elvileg. - hangzott el a tömör válasz. 3 hét. Három hét, és minden ugyanolyan veszett unalmas és magányos lesz. Az este további részét párnacsatákkal és csiki-párbajokkal töltötték. Kipirulva, a nevetéstől megfájdult hasukat fogva dőltek le a kanapéra.

- Tom- könyökölt fel Kimberly. - Jól érzitek magatokat Los Angelesben? Jobb ott, mint itt?- annyira régóta foglalkoztatta már ez a kérdés, de soha nem volt alkalma rákérdezni. Talán ez az időpont sem volt a legmegfelelőbb, de mentségére legyen szólva, hogy nem gondolkozott, mielőtt kérdezett volna.

- Őszinte leszek Kim!- komorult el Tom arca.- Utálom Los Angelest. Gyűlölöm az angolt. Hiányzik, hogy körülöttem mindenki németül hadarjon. Inkább nem beszélgetek, mintsem megszólaljak angolul- nevetett fel. - Honvágyam van Kim. És, tudod mit utálok legjobban?- nézett a lány szemébe, majd miután az jól láthatóan megrázta a fejét, folytatta. – A helyzetet, ami miatt rászorultunk, hogy kimenjünk. Mert amúgy a hely nagyon király lenne. Egyszer el kell jönnöd velünk, imádnád. - mosolygott sokat sejtetően. – De jó lenne azt érezni, hogy azért költöztünk ki, mert annyira vágytunk rá…

- Akkor miért nem költöztök vissza?- nézett érdeklődve a férfira. - Mármint ott is ugyanúgy rátok szálltak a paparazzik. Jó, biztos jobbak ott a bulik, szebbek a csajok, de akkor is itt vannak a gyökereitek.

- Töpörtyű, ez nem ilyen egyszerű. Ha ennyire az lenne, szerinted még ott laknék?

- Nem értem Tom, komolyan nem értem. - ásítozott Kimberly.

- Nem baj tökmag, nem baj. - suttogta a férfi a már alvó lány hátát simogatva.