A múlt álmai - 6.rész

Sziasztok!

Végre kész van a 6. rész is.

Jó olvasást! :)

Hatodik rész

- Kim,- sóhajtott a férfi - ezt tegnap megbeszéltük. Honvágyunk volt, ennyi. - vont vállat.

- Tom! Csak ezt ne!- nézett rá könyörgőn Kimberly. – Csak ne akarj hülyének nézni, oké? Ismerlek, ezt ne felejtsd el! Szóval? Mi az igazi ok? – mélyen fúrta smaragdzöld íriszeit Tom mogyoróbarna szemeibe, hátha ki tud belőlük olvasni valamit. De csak a megdöbbenést látta kemény hangja hallatán. A férfi egy darabig állta a tekintetét, majd egy hatalmas sóhaj közepette leült az ágyra.

- Oké, tényleg van valami. - fordult testével a lány felé. – De Bill megkért, hogy ne mondjam el úgy, hogy ő nincs itt. Bevallom, félünk.

- De mi lehet annyira komoly, hogy együtt kell elmondanotok?

- Meg fogod tudni Tökmag. De kérlek, ne kérdezz! – nézett kicsit szúrósan a lányra, amikor annak ajkai szóra nyíltak.

- Meg fogod tudni… - ismételte a férfi szavait. – De mégis mikor, Tom? Mikor fog Bill ráérni arra, hogy elmondjátok?

- Amikor felhívom, hogy jöjjön.

- Szóval, elő kellett készítened a terepet. Ezért jöttél hamarabb hozzám. Bill pedig tudta, hogy nem bírja magában tartani, ha idejön. Értem én… – állt fel csalódottan a rasztás mellől. – Tudod, hogy mennyire gyűlölöm a mellébeszélést!

- Szerettem volna egy kicsit a „minden olyan, mint régen” érzést. Hát nem érted? – dobbantott idegesen Tom - Ha rögtön előálltunk volna a dolgokkal, akkor ez nem adatott volna meg.

- Ehelyett azzal jöttél, hogy hiányoztam.

- Mert ez igaz.

- Szóval hívod Billt? – kérdezte nyersen, az előző mondatot figyelmen kívül hagyva. Szíve szerint húzta volna az időt, ameddig csak lehet. Még nem akarta elveszíteni támaszát. Még érezni akarta a biztonságot, amit a férfi karjai nyújtanak. Még érezni akarta azt a hihetetlen nyugalmat, ami barátjából árad. Ami pillanatokon belül átragad rá. De az esze mást diktált.

- Igen.- vette elő feltűnően lassan a mobilját. Tudta, hogy Kimberly nem fogja jól fogadni a hallottakat, és arra is fel kellett készülnie, hogy esetleg elküldi őket, és napokig nem jelentkezik majd. De nem halogathatják tovább. A tudat, hogy az utolsó esélyük ennyire ingatag, megfélemlítette. Az arcára szegeződő, megvető tekintet viszont cselekvésre késztette, és a füléhez emelte a készüléket. Kimberly egy pillanatra elmosolyodott, ahogy a túloldalról szóló vidám csacsogást meghallotta. Szerette, hogy Tom igazi bátyként beszélt öccsével. Hiába csak tíz perccel idősebb, mindig oltalmazó nagy testvérként viselkedett. Ő volt kettejük közül az, aki belegondolt a következményekbe. Kimberly bátyja is ilyen volt. Mindenki sajnálta, hogy idősebb testvére van, ráadásul fiú. De ő imádta ezt a helyzetet. Soha nem cserélt volna senkivel. Ő volt mindenki közül a legbüszkébb a lányra. Órákig képes volt hallgatni a gitárjátékát, a vállát nyújtotta a szerelmi csalódásoknál, biztatta a céljai elérésében. És mi lett a vége? Őt hibáztatta mindenért. Ellene fordult. Elhagyta. Kilépett az életéből, ahogy a szülei, nagymamája és Ben is tette. Ki így, ki úgy. És most Tom és Bill is valami retteneteset készülnek bejelenteni. Nem, tőlük nem tud megválni. Ők nem mehetnek el, nem hagyhatják egyedül.

- 10 perc, és itt lesz. - dobta az ágyra Tom a telefont.

- Tom, ki fogtok csinálni.- suttogta alig hallhatóan Kimberly. Hamar megbánta, hogy kimondta, amit gondolt. Megint gyengének fog tűnni.

- Dehogy fogunk, te butus! - ölelte magához a láthatóan aggódó lányt, aki szorosan bújt a férfihez. Hiába akarta tagadni, éppen erre volt szüksége. Ilyenkor erősnek érezte magát, bármivel szembe mert volna szállni. Kis idő múlva csöngettek. Belül sírva engedte el Tomot, ahogy a magánytól való félelem újra hatalmába kerítette. Gyorsan elfojtotta ezt magában, majd ajtót nyitott.

- Bill!- ölelte meg a férfit. - Élőben még durvább a hajad!- nézte vigyorogva a szőkét.

- És ez most jót jelent, ugye?

- Még én sem tudom eldönteni. - biccentette oldalra a fejét, jobban szemügyre véve gondolkodása tárgyát.

- Tényleg nem jó a hajam? - nézett aggódva Tomra, majd ismét a lányra.

- Rám ne nézzél Bill, nem vagyok felszerelkezve női szemekkel.- emelte fel védekezően kezeit Tom.

- Hát, ha tényleg nem jó, akkor oda sem adom ezt. - lebegtetett meg egy papírtáskába bújtatott csomagot Kimberly orra előtt.

- Ó, csodálatos a hajad! Mi van abban? – próbált kukucskálni a szatyorba, amit Bill hirtelen a háta mögé dugott. Tom értetlenül figyelte a lányt. Igyekezett megfejteni, hogy ez most miféle játék lehet. Az előbb még utálta őt, és a szemére vetette, hogy nem is hiányzott nekik. Most meg elfelejtette, hogy Bill azért jött, hogy valami fontosat közöljenek vele? Nem, ez biztosan valamiféle taktika. És ebből ők fognak rosszul kijönni. Így akarja őket elaltatni, hogy aztán felülkerekedhessen.

- Nem voltál túl meggyőző. – méregette az énekes a pipiskedő lányt.

- Tényleg nem rossz a hajad. Csak egy kicsit... Szokatlan.

- Na jó, úgysem fogod azt mondani, hogy baromi jó és hihetetlenül szexi vagyok vele.- biggyesztette le a száját a férfi. – Tessék, nézd meg. - nyújtotta felé a csomagot. Kimberly rosszul érezte magát, hogy így játszadozik, és még egy ajándékot is elfogad tőle, pedig nagyon haragszik rájuk, annak ellenére, hogy még nem is tudja, hogy mit fognak mondani. Rövid habozás után azonban, mégis elvette a neki szánt tárgyat, majd lassan kivette a fekete férfi pulóvert belőle. Kérdőn nézett Billre, majd megfordította a ruhadarabot. Hatalmas mosoly terült el az arcán, miközben szemeibe könnyek gyűltek. Az öröm könnyei. Ez volt az a pulóver, amit a fiúknál töltött esték alatt Bill a lánynak adott, amikor a teraszon ülve a fiatalokra jellemző kíváncsiságaikat élték ki. Sok mindent megélt már ez a ruhadarab. És most az övé. Bill nekiadta.

- Nem igazán tudok mit mondani.- szorongatta a fekete anyagot. – Én… - majdnem kimondta, hogy nem fogadhatja el – köszönöm Bill!- ölelte át a férfit, majd egy hatalmas puszit adott a borostás arcra.

- Pakolásztam otthon, és gondoltam, örülni fogsz neki. Sok dolgot átélt velünk. Olyan, mint egy jó barát.- vigyorgott a lányra, aki hirtelen elkomorult. Szóval ennyi fog maradni a barátságukból? Egy pulóver. Egy pulóver lesz a legjobb barátja, akivel majd felidézheti a régi szép időket? Jesszus, milyen drámai ez!

- Hozok inni, menjetek be a nappaliba, itt nem olyan barátságos. – Barátságos... Vicces. A beszélgetés sem lesz éppen barátságos. Legalábbis, Kimberly semmi jóra nem számított.

*

- Na, mi a helyzet Tom? Felvezetted?

- Ne reménykedj Bill. Lepkefingnyi esély van arra, hogy belemegy. Puhatolóztam, de azt hiszem, nem fogjuk tudni rávenni.

- Mire? – lépett be a lány tálcával a kezében. Hosszú percekig nem kapott választ. Ült az ikrekkel szemben, és várta, hogy melyikük fog megszólalni. Oké, hogy említette Tom, hogy félnek, de nem hitte volna, hogy ez tényleg így van.

- Szóval, Bill- törte meg a csendet – Milyen dologgal is kellett Tomnak megvárnia téged? Mit akartok? – nézett keményen a férfire. Kimberly alapvetően türelmes nő volt, de ez a tulajdnsága kezdte cserbenhagyni. Úgy érezte magát, mint egy anya, akinek fiai valami szörnyűséget tettek, és nem tudják bevallani. Inkább várnak, hátha kitalálja, és úgy könnyebb lesz.

- Kim, nem fogunk hazudni. Hatalmas szarban vagyunk. - hajolt előre a térdére támaszkodva az idősebbik iker. Tom most is – mint általában, amikor ideges - az ujjait piszkálta. Kimberly a férfi kezeire nézett, amik a komoly tekintetet megerősítették. Tényleg ideges. Mibe keveredhettek? Vajon mit várnak tőle? Tőle, egy egyszerű, selejtes egyetemistától? Mi lehet az, amin pont ő tud segíteni? Vagy, ha nem is tud, azt várják, hogy tudjon?