Volt egy kis időm, úgyhogy előállok a "Never say never" első részével. :) Várom a véleményeket! :)
Első rész
Éppen, hogy beléptem az osztályba elrepült előttem egy alufólia golyó. Ösztönösen abba az irányba néztem, ahonnan a tárgy érkezett. Tisztában voltam vele, hogy én voltam a célpont, így győztes mosoly ült az arcomra, amikor a lábam előtt ért földet.
- Gondolhattam volna, hogy csakis ezek a balfékek lehettek. - néztem a barátnőmre Vic-re, miközben kecsesen átléptem az ezüst, nem éppen kis méretű galacsint.
- Mit vársz a Kaulitz-októl?- pislogott rám kérdően.
-Ööö... A semmin kívül?- gondolkodtam el színpadiasan. - Semmit!!!
Örökös harc folyt közöttünk, már nem volt min meglepődnöm. Amint betettem a lábam az iskolába, felkészültem minden támadásra. Magamra öltöttem a páncélt, és emelt fejjel indultam a csatába. Szánni való volt, hogy 15 évesen egy több éve tartó harcban menetelek rendületlenül.
- Ááá, Nat! Úgy örülök, hogy látlak!- ordított a terem végéből Tom. Szőkés raszta tincseivel együtt egy ápolatlan pulikutyára emlékeztetett. Mindig megmosolyogtam, és elképzeltem, ahogy anyukája közli vele, hogy ezt bizony le kell vágni a beletapadt rágóm miatt. Kényes volt a hajára. Milyen szép is lett volna belehelyezni a nyúlós, rózsaszín kis csodát.
- Ááá, Tom! Én meg nem!- tettem le a cuccomat az előttük lévő asztalra. Igen... Az osztályfőnök persze, hogy eléjük ültetett be, egyedül. Egyedül, mivel szerinte mindig beszélek... Hát, tény, hogy voltak tanárok, akiknek az óráin érdekesebbnek találtam Vic pasi ügyeit, de azért ez a jegyeimen nem látszott annyira meg.
- Chris!- ugrottam fel a helyemről, ahogy belépett az osztályba a legjobb barátom. Nagyon vártam őt minden reggel, hiszen ő volt a jobb kezem. Ő nyugtatott le, amikor az idegeim pattanásig feszültek. Neki köszönhetem, hogy még nem rúgtak ki a suliból.
- Chris!- utánzott Bill és Tom magas, nyávogó hangon, több oktávval feljebb. Csodálatosan beillettek volna a melegek közé, annyira természetesnek tűnt tőlük ez a hanglejtés.
- Pofa be!- néztem rájuk, majd 2 puszival üdvözöltem a fiút.
- Mi a helyzet manó, meggyógyultál végre?- kérdezte az egy héttel ezelőtti influenzámra utalva, ami miatt kihagytam az előző, dogákkal tarkított hetet. Eszeveszettül nyugalmas és pihentető hét nap állt mögöttem.
- Persze!- mosolyogtam rá, miközben leültünk a helyemre.
- Jah, sajnos!- dörmögte az orra alatt Tom, mire Bill nevetve bólogatott. Már nem is reagáltam. Néha igazán jól esett beolvasni nekik, és belemenni a harcba, de kellettek a nemtörődöm szünetek is.
Tom és Bill ikrek. Csupán egy évvel idősebbek nálam. Évvesztesek voltak, így sikerült ugyanabba az osztályba kerülnünk. Rosszabb nem is lehetett volna. Egy teremben az ellenséggel.
- Csá Andy!- köszöntek az ikrek egy szőke fiúnak, amikor belépett az ajtón.
- Csá!- kezelt le a srácokkal.
- Ki ez a szőkeség? Ez ide fog járni?- néztem nagy szemekkel Chrisre és Vicre. Ijesztő volt a tudat, hogy bővül Kaulitz-ék csapata. Bár próbáltam keménynek tűnni, azért nem voltam biztos abban, hogy mindent kibírok.
- Hát, úgy látszik!- nézte barátnőm is a szőke pasit.- De nem néz ki rosszul!- húzódott mosolyra a szája. Vic a férfi nemet a világ 7 csodája közé sorolta. Abból is az első csodának tudta be. Kihasználta, hogy adottságaival játszadozhat velük. Nem sokan tudtak neki ellenállni, de nem is akartak. Érettebbnek tűnt a koránál és érettebbnek is hitte magát. Mi voltunk a kövek a lufi végén, amik visszahúzzák őt a földre.
- Szerintem buzis!- dőlt hátra Chris.
- Jah, szerintem is, és ha ezeknek a haverja - böktem a fejemmel az ikrek felé- akkor biztos az a szint, mint ők...
- Majd kiderül!- nézett rám Vic. Ezzel lezártnak tekintettük a témát. Becsöngettek, majd 2 perc múlva megérkezett az osztályfőnökünk. Matek volt az első óra. Ő tartotta a matekot, az infót, és a fizikát... Csodás! A három legrosszabb tantárgyat. Egy nagydarab 40-es éveiben járó pasi volt. Az ő óráin legtöbbször csend uralkodott. Az a tipikus fagyott csend. Nem túlzás, ha azt mondom, rettegtünk tőle. Hányszor imádkoztunk, hogy leessen a lépcsőn, és ne jöjjön többet tanítani…
- Jó reggelt!- köszöntötte az osztályt.
- Jó reggelt!- köszöntünk mi is kórusban.
- Nos, gondolom észrevettétek, hogy új taggal bővült az osztály. Andreas mutatkozz be!
*
„-Remek, nem elég nekem az a két, az egyedfejlődéstől elmaradt majom a hátam mögött, most még ő is! Tuti szövetkezni fognak majd ezek hárman ellenem. Ki fognak csinálni.”- ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben.
- Értve vagyok, Natalie?- takarta el előlem baljósan a fényt osztályfőnököm hatalmas árnyéka.
- Ööö, tessék?- néztem rá, bár lehet, hogy nem kellett volna. Szemei szikrákat szórtak és már vártam a füstöt kilőni az orrából és a füleiből. Olyan volt, mint egy dühöngő bika. És én voltam a piros kendő, aminek pillanatokon belül nekimegy.
- Mi vonta el a figyelmedet, amikor én beszélek hozzád?- emelte meg a hangját. Erre mit lehet válaszolni? Mondtam volna el, hogy beparáztam a Tom-Bill-Andreas hármastól?
- Ajj, tanár úr! Nem mi, hanem ki! Hát tessék csak ránézni! Teljesen belezúgott a mi Andy barátunkba! Szerelem első látásra!- mosolygott Tom gúnyosan.
- Kapd be!- mondtam.
- Vedd elő!- vágott vissza.
- Tom hanyagolj, rendben?- néztem hátra.
- A-a...- rázta a fejét.
- Akkor kösd föl magad a rasztáiddal, vagy húzd le magad a WC-n, vagy bánom is én, csak szállj-le-rólam!!!- emeltem meg a hangom, és a végét már szótagoltam.
- Még nem is vagyok rajtad!- pöckölte meg a szája szélében lévő piercingjét sokat sejtetően.
Legszívesebben nekiugrottam volna. Néha - de sajnos egyre többször - arról álmodoztam, hogy ott áll előttem mozdulatlanul és könnyű szerrel használhatom boxzsáknak. Félelmetes volt ilyen érzéseket táplálni egy ember iránt, iránta.
- Na, jó! Ezt most hagyjátok abba!- ordított ránk a tanár, mire mind a ketten összerezzentünk. - Tehát akkor, mostantól itt a helyed, rendben?- váltott normális hangnemre és a mellettem ülő fiúra nézett. Soha nem értettem, kit akar becsapni azzal, hogy tud kedves is lenni. Idegesített, hogy ennyire hülyének néz minden embert. - Itt a házirend, ezt olvasd el! Ha elhagyod a helyed, osztályfőnökit kapsz. Sajnos ezt kellett bevezetnünk a folyamatos hangzavar ellen - nézett rám szúrósan. - Remélem neked meg nem fog állandóan járni a szád!- intézte hozzám a szavait. - Na, akkor kezdjük az órát! Ma nem feleltetek, mivel elhúzódott az idő, úgyhogy nyissátok ki a könyvet az új anyagnál! Olvassátok el, és jegyzeteljétek ki! Andreas neked ez a könyved volt?
- Nem...-adott tömör választ.
- Jó, akkor nézd Natalie könyvéből! Ne vedd meg, mert második félévben úgyis másik lesz! Majd lefénymásoltatod valakiéből, rendben?
- Oké!- adott választ, majd közelebb csúszott hozzám, hogy tudjon jegyzetelni. Hát mit is mondjak? Zavart, hogy egy ilyen helyes pasi ezekkel a nyomikkal lóg. De miért helyeseltem, mikor Chris azt mondta, hogy buzis? Hiszen mindent elmondunk egymásnak. Talán, mert nem láttam közelebbről? Vagy nem éreztem az illatát? Nem mertem bevallani még magamnak sem, nem hogy másnak, hogy tetszik. Úristen, ez mennyire ciki!
*
- Na, és milyen a szöszi mellett ülni?- dobta le magát mellém Chris a szünetben az udvaron.
- Olyan mintha egyedül ülnék. - vontam vállat. - Nem beszélgetünk. De az biztos, hogy így hárman totál ki fognak készíteni...
Elképzeltem, hogy mit szólna Chris ahhoz, hogy tetszik nekem a srác. Mit mondana, ha azzal állnék elő, hogy van benne valami, ami kegyetlenül vonz? Gyorsan elhessegettem ezt az egészet. Minek mondanám el? Még nem is szólt hozzám. Nem kellett az nekem, hogy az első szemét beszólása után Chris a lelkem pátyolgatásába kezdjen.
- Áh, a szöszi nem tűnik olyan bunkónak. Látod, már Bill sem nagyon avatkozik bele a rasztamajom és közted folyó harcba. Ez már csak rólatok szól!
- Nem?- nevettem fel keserűen. - Azért van pár szemét beszólása neki is. Én ebbe kezdek belefáradni. Miért nem lehet az, mint régen?- néztem Chrisre.
- Nem tudom manó, nem tudom...- ölelt meg. - Na, de ne szomorkodj!- csípett az arcomba. - Ismerkedjünk össze a szöszivel! Végülis, nem veszítünk semmit! Ha jó fej, akkor lesz egy barátunk, ha meg nem akkor, lesz kit szivatni!- vigyorgott rám.
- Oké, menjünk!- csillant fel a szemem.
- Szerintem, nem érdemes megismerned ezt a csajt! Teszi a jó fejet, aztán nagyot koppansz! Ő az osztály, sőt az egész suli legnagyobb szarkeverője! Egy pasi csak addig kell neki, amíg, eljutnak az ágyig, aztán az akció után elküldi. Nah, kábé ez Natalie! Egy ribanc. - hallgattuk végig Tom beszámolóját, amit barátjának tartott. Hihetetlen magasságokig forrt bennem a düh. Hogy hordhat el engem mindennek? Mit képzel, ki ő? Legszívesebben a hátára ugrottam volna, és kikapartam volna a szemeit. De nekem nem ez volt a stílusom. Ezt meghagytam a műkörmös, hisztis cicababáknak. Én nem támadok hátulról. Karba font kezekkel kopogtattam meg a rasztás vállát. Nem gondolkoztam, hogy mit fogok tenni. Túlságosan elvetette a sulykot, ahhoz, hogy gondolkozzak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése