Ha van rá igény, belekezdek egy új történetbe. :)
Egy kis ízelítő:
…- Anya, anya! Meséld el, hogyan találkoztál apuval!
- Szerelem volt első látásra?- ültek le mellém 8 éves
ikerlányaim. Hirtelen azt sem tudtam, mit mondjak, annyira meglepődtem
ezeken a
kérdéseken. Tudtam, hogy egyszer el fog ez az idő jönni, de nem
gondoltam, hogy
ilyen hamar. Mit válaszoljak? Mondjam el az egészet? De hát annyi
emlékem van,
és nem mind jó… Mire kiszűröm belőle a csodás, rózsaszín felhőbe
burkolózó
lényeget, biztosan elalszanak és megszülöm a kisfiunkat is. Emily és
Kate
hihetetlenül büszkék voltak az apukájukra. Hiszen melyik gyerek ne lenne
büszke
az apukájára, aki egy menő bandával járja a világot? Még ha keveset is
találkoztak, hatalmas volt a harmónia köztük. Igaz, hogy igyekezett
minél több
időt velünk tölteni, de a munka az munka. És én ezt nagyon jól tudtam,
amikor
összeházasodtam vele. Talán felelőtlenség volt a gyerekvállalás. Még, ha
nem is
terveztük be, eszünkbe sem jutott, hogy ne tartsuk meg őket. Pedig csak
22 éves
voltam, ő meg 23. Egy 23 éves sztárnak szültem gyerekeket. De nem bánom.
És ő
sem. Ennek így kellett történnie. És most itt ültem két gyönyörű barna
hajú
kislány között, és elöntöttek a múlt képei. Meséltem, meséltem és
meséltem. Sok
mindent nem mondtam el, nagyon sok dolgon szépítettem, de a lényeg
megmaradt: az apukájuk - és persze ők - jelentik nekem az egész világot.
Majd miután elregéltem nekik, amit úgy döntöttem, hogy 8 évesen
tudhatnak,
ágyba dugtam őket. Kétes érzések között ültem le a kandalló elé egy
csésze forró teával, és hagytam, hogy az emlékek utat törjenek
maguknak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése