A múlt álmai - 7. rész

Sziasztok!

Unalmamban elkészült a 7. rész, jó olvasást! :)

Hetedik rész

Kifejtenéd, Tom?- emelte tekintetét a rasztásra. Hangja kimért volt és rideg. Nem volt biztos abban, hogy hallani akarja. Sőt, biztos volt abban, hogy nem akarja hallani. Annyi hülyeséget csináltak már, de előtte nem okozott problémát elmondaniuk. Most mi lehet az, amit ennyire nehezen megy kibökni? Kezdte magát kellemetlenül érezni. Komolyan félnek tőle? Pont tőle? Egyre inkább nevetségessé vált a helyzet.
Kimberly már azon a ponton volt, hogy megrázza barátait.

- Georg kilép a bandából.- hadarta a szőke. Tom hirtelen a lányra kapta a tekintetét. Kimondták. Bill szakaszosan fújta ki a levegőt, miközben Kimberly reakcióját várta. Mozdulatlanul fürkészték a lány arcát, aki rezzenéstelenül nézte az ikreket. Semmit nem mutattak a vonásai. Sem megdöbbenést, sem  sajnálatot. Tényleg semmit.

- Nem végleg. – folytatta Tom. – De felvették az egyetemre. Tanulni akar, és nem meri vállalni mellette a bandát.

- És mit akartok tőlem? – sejtette a szándékukat, de amíg nem hallja, amíg nem mondják ki nyíltan, addig elhessegette a gondolatot. Remélte, bízott benne, hogy rosszul értelmezi a jeleket. De akkor miért volt fontos Tomnak, hogy ennyi év után, most hozza fel a gitározást? Nem-nem. Ez szóba sem jöhet!

- Szeretnénk, ha betöltenéd a helyét. – mondták egyszerre. Hihetetlenül szinkronban. Így még inkább az agyába égett. Ott visszhangzott a füleiben. Nem tudott mit kezdeni a hallottakkal.

- Én is egyetemre járok. – hangja ugyanolyan nyers volt, mint előtte.

- De esetleg… Esetleg halaszthatnál. – bökte ki Bill. Félve nézte a lányt. Jó jelnek vették, hogy nem vágta rá rögtön, hogy szó sem lehet róla. Kimberly keserűen nézte Tomot. Épp az előbb „sírta” el neki a gitározáshoz fűződő viszonyát. Mit nem értett azon, hogy nem érzi késznek magát a zenéléshez?

- Nem tudok gitározni. – nézett az ikrekre, akik elkerekedett szemekkel meredtek rá. – Nem menne.

- De… - rökönyödött meg Bill. Igaz, hogy mondta neki Tom, hogy nincs sok esély, de ennyire nem érezte reménytelennek akkor.

- Amúgy is. Miért pont én kellenék? Ez olyan… vicces. Ezerszer jobb gitárosok rohangálnak. Olyanok, akik tényleg mindent feladnának azért, hogy veletek zenélhessenek. Basszusgitár… Nem igazán az én hangszerem. Fel sem érnék Georghoz. Csalódnátok bennem. Csalódnának a rajongóitok is.

- Azt szeretnénk, ha olyan ember csatlakozna, akit mindannyian ismerünk és szeretünk. Nem akarunk egy tök idegent bevenni a csapatba!- kalimpált Tom.

- Végiggondoltátok ti ezt rendesen? A rajongóitok utálnának. Már azt nehezen fogják fogadni, hogy Georg kiszáll, és más lép a helyébe. Hát még azt, hogy az a más, egy nő. Rontana az imidzseteken. Több esélyetek lenne egy helyes pasival. Aki mellesleg még játszani is tud basszusgitáron. Ráadásul rögtön azzal bombáznának titeket, hogy kivel is vagyok együtt, hogy bekerültem. Lássátok be, nem lenne ez jó senkinek. 

Látszott az ikreken, hogy bizonyos szempontokban igazat adnak a lánynak. Nem lenne zökkenőmentes… Nagyon nem. De ők mikor választották a könnyebb utat? Ha valamit a fejükbe vesznek, akkor azt véghez is viszik. Küzdelmes út volt eddig is, most sem fogják feladni.

- Oké, igazad van. Lenne pár akadály. – Kimberly hangosan felnevetett. Pár akadály… Ez nekik pár akadály? – De, – nézett rosszallóan Bill a lányra, majd csillogó szemekkel folytatta – pont ettől lenne izgalmas. Ne már, hogy neked kelljen dumálnom az adrenalinról. Te vagy az, aki imádja az izgalmakat. Máskülönben nem választottad volna a mentőzést. Szóval ez nem lehet akadály. Tíz éve még nem ezen a véleményen voltál. Tíz éve, még foggal-körömmel küzdöttél a színpadért. Hol van a mindenre elszánt Kim? Az a Kim, aki nem akar mást, csak a színpadon állni és zenélni?

- Az a Kim meghalt. Bill, 3 éve nem fogtam le egy nyamvadt akkordot sem! Ha hallanátok, mennyit felejtettem, nem próbálnátok meggyőzni.

- Jól játszottál. – nézett fel az ablaknál álló nőre Tom.

- Gyerekkori szárnypróbálgatás volt. Csörömpölés. – nem mert a fiúkra nézni. Az üvegen keresztül meredt a távolba.

- Én nem annak nevezném. –húzta el a száját a rasztás.

Kimberly az ikrek felé fordult.

- Tényleg azt várjátok tőlem, hogy mindent felrúgjak? Hogy annak ellenére tegyem ezt meg, hogy tudom, apa ellenezné? Miatta nem valósítottam meg az álmom! – nyögött fel fájdalmasan – Nagyon jól tudjátok mennyire akartam. De ő nem engedte. 

"-          Azt mondtam, hogy nem mehetsz velük! – csattant fel a barna hajú, borostás férfi.

-          Nem teheted ezt apa! Tudod, hogy ez az álmom! És most összejöhet!

-          Az álmod… Kim, kérlek, ne dobálózz ilyen szavakkal. Ez csak egy gyerekkori hóbort. Majd kinövöd, és belátod miért nem engedtem. Nem kérlek, hogy most megérts. Utálhatsz is. De egyszer meg fogod érteni. Át fogod érezni, miért nem mentem bele. Itthon maradsz. Így is sokat engedtem. Azt mondtad, nem fog a tanulás rovására menni.

-          És nem is ment. – nézett keserűen a példaképére.

-          Éppen tegnap hoztál egy egyest!

-          Ha nem lenne a banda, akkor is egyes lett volna. Azt ne mondd, hogy neked soha nem voltak rossz jegyeid. Pont neked! A suli nagymenőjének.

-          Ne vitatkozz Kimi! Én ezt már eldöntöttem. Vége a bandázásnak. Tudod, hogy nálam a nem, az nem."

És tényleg tartotta magát ehhez. Nem hatotta meg lánya fájdalma. Meg volt győződve arról, hogy jól cselekszik. Hiszen egy apa dolga, megvédeni a lányát mindentől. És ő ezen volt. Meg akarta óvni a zenevilág csillogó külseje mögé bújtatott zord valóságtól. Talán igaza volt. Ezzel is bizonyította szeretetét. Annak ellenére, hogy tudta, Kimberly sokáig szóba sem fog állni vele, ki merte mondani. Annyit küzdöttek egymással… És Kimberlynek ez fájt leginkább. Szinte az egész serdülőkora ráment az apukájával vívott harcokra. Mennyiszer bántotta ezért. Hányszor a fejéhez vágta, hogy ő volt a példaképe, mindaddig, amíg félbe nem törte az életét. És most, hogy nincs itt az apukája, aki hatalmas erővel küzdene az ellen, hogy a lánya híres legyen, most, hogy tényleg senki nem tud az útjába állni, most azt mondja, hogy nem.

- Pont azért, mert ennyire akartad, kéne most elfogadnod. Valóra válhatna az álmod!- csattant fel Bill. Aranyos volt, ahogy győzködte a lányt. Kimberlynek jól esett, hogy ennyire ragaszkodnak hozzá, de ott volt az a bizonyos „de”.

- Nem éppen az az álmom, hogy több ezer csaj kifütyüljön és megdobáljon.

- A rajongók megértenék.

- Ezt te sem gondolod komolyan Tom! Nem vagy te ennyire naiv.

- Nem, tényleg nem. Nem is azt mondtam, hogy rögtön. Tisztában vagyok azzal, hogy az emberek nem szoknak könnyen hozzá az újhoz. Főleg, ha a régi bevált. Tudom, hogy vegyes érzelmekkel fogadnának. De ha ügyesek vagyunk, akkor ez hamar el fog múlni. Kim, mi mindig ott lennénk neked, támogatnánk, és megvédenénk.

- Tudjátok jól, hogy mindig mellettetek voltam és vagyok. Sokszor a legnagyobb baromságban is. De ez nem fog menni. Egy hete kezdtem el a fél éves, összefüggő gyakorlatomat. Most kezdek beleszokni. Lassan rám hagynak nagyobb eseteket is. De ahhoz bizonyítanom kell. Bizonyítani pedig csak úgy tudok, hogyha ott vagyok. Meg akarom mutatni nekik, hogy gyakorlással a legjobb leszek. Rengeteg energiám van ebben. És a kapcsolatom. Nem nyírhattam ki a kapcsolatomat a semmiért!- nyögött fel arcát a kezeibe temetve.

- Kim, pont ez az. Mi tájékozódtunk kicsit. Beszéltünk az egyetem mukijával.

- Reméltem, hogy a dékán valami tűzről pattant nőci. – szúrta közbe Tom. Kim elmosolyodott, ahogy maga elé képzelte az öltönyös, alacsony férfit.

- Azt mondta az a kis, koboldra emlékeztető hapi… Az a dékán volt?- nézett Bill a bátyjára, aki hevesen bólogatott. – Szóval azt mondta, hogy van lehetőség arra, hogy tömbösítsd – ez a jó szó, azt hiszem - a dolgokat.

- Elmondanád, hogy az előbb említett gyakorlatomat, – ami emlékeztetlek, fél éves - hova tömbösítsem?

- Biztos van megoldás erre is. – vakarta a fejét Bill.

- És miért nem szüneteltek, amíg Georg vissza nem tér?

- Először is, mert nem tudjuk, mikor jön vissza. Másodszor meg, már olyan régóta nem adtunk életjelet a Tokio Hotelről, hogy David azt mondta, ha idén sem jelentkezünk, nagyjából el is áshatjuk magunkat. Régóta tervben van a visszatérés. Éppen egy turné előkészületein munkálkodunk. És Georg az utolsó pillanatban döntött a tanulás mellett. Minden mindegy alapon jelentkezett, és felvették. A fene sem gondolta volna, hogy sikerülni fog neki. Az oldalunkon kint vannak a koncertek helyszínei, az időpontok, minden. Innen gáz visszalépni.

- És lehetetlen- egészítette ki Bill.

- Hogyan akarjátok megoldani, hogy ne egy üres stadionnak játszatok? Hiszen a Tokio Hotel Georg nélkül nem Tokio Hotel.

- Féláron lesznek a jegyek. – válaszolt Tom.

- És ez megéri?

- Vissza kell térnünk. – bólogatott Bill. - Ha nem is kaszálunk rajta annyit, megéri, hogy fennmaradjon a banda.

- Hát srácok… Kezdjetek el keresni valakit. Nekem ez nem menne. A számaitokat sem ismerem annyira, hogy el tudjam játszani. A basszert figyelem legkevésbé egy dalban. Könnyebb lesz nektek egy profival.

- Nézd Kim. Mi számítottunk arra, hogy így fogsz reagálni. Nem várjuk el, hogy most rögtön választ adjál. Ideje lenne egy kicsit kikapcsolnod és szórakozni. Ez pedig szórakozás. Amellett, hogy keményen dolgozunk, szórakozunk is. Neked meg pont ez kell! Georg segítene neked mindenben.

- Na meg az sem utolsó szempont, hogyha van egy csaj a bandában, akkor a pasik szívesen elkísérik a barátnőjüket a koncertre. A lányok meg végre nem Billre akarnának hasonlítani. - kacsintott Tom. Az említett egy rosszalló pillantást vetett bátyjára, aki még inkább elmosolyodott.

- A győzködés nagymesterei vagytok. Mindenesetre ne nagyon számítsatok arra, hogy megváltozna az álláspontom. Most pedig Bill - húzta lábait törökülésbe -, mindent tudni akarok arról a csajról!

- Mi mindent? – sandított Kimberlyre.

- Hány éves, mióta ismered, hol találkoztatok, mi a neve, dolgozik, tanul, mindkettő?

- Öhm, oké. De nincs sok mesélnivalóm. Egy partyn ismertem meg, körülbelül két hónapja. Lucynek hívják és tanul. Valami flancos egyetemen, de nem ragadt meg, hogy melyiken. Mi volt még a kérdés?- húzta össze a szemeit.

- Hány éves? – segítette ki Tom.

- Ja, tényleg. 20. De végülis tök lényegtelen. Én szokás szerint beleéltem magam, ő meg közölte, hogy úgy egyébként komoly kapcsolata van, szóval barátkozni akar. Úgy látszik Los Angelesben a barátok is csókolóznak. Nem vagyok még hozzászokva az ottani szokásokhoz. – nevetett zavartan.

- Ezt nem is mesélted. – emelte rá tekintetét Tom.

- Nem tartottam olyan fontosnak. – legyintett a szőke. – Na és veled mi a helyzet Kim? Olyan nyúzottnak tűnsz. Eszel te rendesen? – méregette az énekes.

- Bill – sóhajtott a lány -, ez a kérdést meg sem hallottam. Tudod, hogy mennyire utálom.

- Tudom - vigyorgott Bill, és már emelte is kezét védekezőül, ahogy meglátta a felé közeledő párnát.

- Este ütközünk a srácokkal, van kedved jönni?

- Nem Tom, bocsi ezt most kihagynám.

- Ó – szomorodott el Tom -, ha mégis meggondolnád magad, akkor tudod a számom. - kacsintott a lányra.

- Viszont nekünk menni kéne – nézett az órájára Bill -, megígértem Andreasnak, hogy beugrunk hozzá a buli előtt.

- Jól van, menjetek csak!- állt fel Kimberly, hogy kikísérje az ikreket.

- És tudod, várjuk nagyon a végleges döntésedet! – nézett vissza Tom, miután kilépett az ajtón. Kimberly nem mondott semmit, csak halványan elmosolyodott. Hát még mindig reménykednek...